Nemzetközi labdarúgás

A Fradi EL-ellenfelének az edzője dicsérte a magyar játékosát

Szoros párharcra számít Jess Thorup, a dán FC Midtjylland labdarúgócsapatának vezetőedzője a Ferencváros elleni labdarúgó Európa Liga-selejtezőben. A 47 éves szakember a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, 50 százalék esélyt ad csapatának a továbbjutásra.
 
Fontosnak tartja, hogy csapata szerezzen gólt a magyar fővárosban, így nem meglepő, az 1-1-es eredménnyel kiegyezne a Groupama Arénában csütörtökön 21 órától sorra kerülő első mérkőzésen.
 
Thorup úgy érzi, a párharcot az döntheti el, melyik csapat tud jobban védekezni, vagy melyiknek lesznek gólveszélyesebb támadói. A dán edző dicsérte a Ferencvárost, akárcsak a  Midtjylland nyáron szerződtetett magyar játékosát, Korcsmár Zsoltot, aki szerinte kiváló játékintelligánciával rendelkezik, igazi csapatember, így hamar sikerült beilleszkednie.
 
A dán együttes 34 esztendős középpályása, Jakob Poulsen a csapat erősségének a szabadrúgásokat, valamint a fegyelmezett védekezést nevezte. A Midtjylland az elmúlt szezonban a harmadik körben a Videotont búcsúztatta, de a csoportkörbe már nem jutott be, a török Osmanlispor kiverte őket.