Kép forrása: fradi.hu

Varga Barnabás hiányában nagy szerep hárulhat Saldanhára. A Fradi számára az El-nyolcaddöntő a tét.

Pascal Jansen, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője és a játékosok részéről Gruber Zsombor is azt mondta a PAOK elleni, csütörtöki Európa-liga mérkőzés előtt, hogy győzni jöttek Görögországba.

A magyar bajnokcsapat az alapszakasz hatodik fordulójában magyar idő szerint 18.45 órától lép pályára Szalonikiben.

„Tisztában vagyunk a görögök szurkolóinak fanatizmusával, de szeretnénk jól zárni az évet az európai kupaporondon. Győzni jöttünk Görögországba” – idézte a zöld-fehérek honlapja a 20 éves Gruber Zsombort. – „Gyerekként mindenki arról álmodik, aki elkezd focizni, hogy ilyen kupasorozatokban szerepel, nekem ez szerencsére már fiatalon megadatott. Ezek a meccsek teljesen mások, mint a bajnokik. Minél több pontot akarunk szerezni, remélem, ott leszünk a folytatásban is.”

BL-győztes játékos a Fradiban: hivatalosan is bemutatták Keitát

Pascal Jansen szerint a PAOK egy különleges csapat.

„A korábbi klubommal, az AZ Alkmaarral játszottunk ellenük egy felkészülési mérkőzést pár évvel ezelőtt, akkor meg is tapasztaltam, hogy mit képviselnek a PAOK-szurkolók. Bátor és energikus csapat benyomását keltették, de a mostani keretük is rendkívül erős. Természetesen szeretnének pozitív eredményeket elérni a következő meccseken, hiszen tovább akarnak jutni.

De ne felejtsük el: Magyarország legjobb csapatával fognak játszani, nekünk is a célunk, hogy továbbjussunk. Nem fogunk hátradőlni, nem adjuk át az irányítást. Szeretnénk dominálni.

Ami Varga Barnabást illeti: sárga lapok miatt nem játszhat csütörtökön, de szerencsére jó csatárokkal vagyunk megáldva, Matheusnak lesz a feladata, hogy pótolja őt, ennyit elárulhatok a csütörtöki kezdőről. Kell nekik a pont, hogy versenyben maradjanak, mindent megtesznek majd a győzelemért. Hozzá vagyunk szokva az atmoszférához. Biztos vagyok benne, hogy a szurkolóink is kitesznek majd magukért, akárcsak a játékosok” – fogalmazott a holland tréner.

Az EL-nyolcaddöntő a tét a Ferencváros számára Szalonikiben

Razvan Lucescu, a hazaiak román vezetőedzője is beszélt Vargáról a szerdai sajtótájékoztatón.

„Egy játékos hiánya nem változtat sokat egy együttes játékán. A Ferencváros már megmutatta, hogy szervezettségben és csapatként sokat lépett előre az előző idényhez képest. Jó futballt játszik és agresszív. Ebben a sportágban a szezon több időszakra osztható és az is nagyon fontos, hogy éppen melyik periódusában találkozik a két klub. Ha ezt nézzük, akkor ebben egész jól állunk” – mondta.

Az FTC a csütörtöki mérkőzés után legközelebb január 23-án lép pályára a német Eintracht Frankfurt vendégeként, majd hét nappal később, január 30-án a holland AZ Alkmaar ellen zárja az alapszakaszt.