Nemzetközi labdarúgás

A firenzeiek a torinóiakat várják vendégségbe a hétvégén

A címvédő Juventus Firenzébe látogat az olasz labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában.

A torinóiak két győzelemmel kezdték az idényt, szombati vendéglátóik viszont pont nélkül várják a találkozót. Az aktuális forma mellett a közelmúlt egymás elleni mérlege alapján is a Zebrák az esélyesek a forduló nyitányán: a legutóbbi tíz találkozójukból kilenc után ünnepelhetett a Juventus, egyszer a Fiorentina.
A városi rivális, ugyancsak hat ponttal álló Torino hétfő este a forduló zárómérkőzésén a Leccét fogadja. A két fél tétmérkőzésen hét, az élvonalban tíz év után találkozik újra.
A jobb gólkülönbségének köszönhetően éllovas Internazionale az Udinésével csap össze a San Siro Stadionban. Az udineiek a másik milánói együttes, az AC Milan legyőzésével rajtoltak, majd saját közönségük előtt kaptak ki a Parmától.
A Juventus és az Internazionale mellett a Napolinak és az Atalantának már a Bajnokok Ligája hétközi rajtjára is figyelnie kell: előbbinek a pont nélküli, sereghajtó Sampdoria ellenében könnyebbnek ígérkezik a dolga, míg utóbbira Genovában nehezebb feladat vár.

Serie A, 3. forduló:
szombat:
Fiorentina-Juventus 15.00
Napoli-Sampdoria 18.00
Internazionale-Udinese 20.45
vasárnap:
Genoa-Atalanta 12.30
Brescia-Bologna 15.00
Parma-Cagliari 15.00
Spal-Lazio 15.00
AS Roma-Sassuolo 18.00
Verona-AC Milan 20.45
hétfő:
Torino-Lecce 20.45

Az állás:
1. Internazionale 2 6-1 6 pont
2. Juventus 2 5-3 6
3. Torino 2 5-3 6
4. SS Lazio 2 4-1 4
5. Genoa 2 5-4 4
6. Bologna 2 2-1 4
7. Verona 2 2-1 4
8. Sassuolo 2 5-3 3
9. Parma 2 3-2 3
10. Napoli 2 7-7 3
11. Atalanta 2 5-5 3
12. Brescia 2 1-1 3
13. AC Milan 2 1-1 3
14. Udinese 2 2-3 3
15. AS Roma 2 4-4 2
16. Fiorentina 2 4-6 0
17. SPAL 2 2-4 0
18. Cagliari 2 1-3 0
19. Lecce 2 0-5 0
20. Sampdoria 2 1-7 0

(Photo by Gabriele Maltinti/Getty Images)