Kép forrása: X/Scuderia Ferrari HP

Az idei szezon második tesztnapján Leclerc, Hamilton, Verstappen és Hadjar tesztelt. Utóbbi a tervezettnél ey kicsit kevesebbet, mivel az esős időben kicsúszott és végül gyalog ért vissza a boxutcába.

A körülmények miatt tehát végül csak a Ferrari és a Red Bull gurult pályára kedden Barcelonában. Az eső miatt a Mercedes, a Racing Bulls, a Haas, az Audi, az Alpine és a Cadillac is úgy döntött, hogy kihagyja tesztnapot.

A McLaren szerdán kezd, a Williams nem készült el az autójával, így el sem jött, az Aston Martin pedig késik.

A Ferrari viszont hivatalosan is elindította az évet, így a délelőtt folyamán, Max Verstappen és Charles Leclerc körözött a ringen.

A holland volt a gyorsabb, akinek 1:19,578-as ideje több, mint egy másodperccel volt jobb Leclerc 1:20,844-énél. Akkor még száraz pályán.

Ekkor megérkezett az eső,  nedven burkolaton pedig Leclerc volt jobb.

A szünetben mindkét csapat cserélt. Leclerc helyét Lewis Hamilton vette át, a Red Bull volánja mögé pedig a csapat fiatal pilótája, Isack Hadjar ült.

Délután Hamilton 56, Hadjar pedig 51 kört tett meg. A spanyol sajtó információi szerint Hadjar legjobb ideje 1:31,891 volt. Hamiltoné pedig 1:32,842 volt a nedves aszfalton.

Az edzés Hadjar számára egy balesettel ért véget, mivel a gumifalba csapódott.

A teszt szerdán folytatódik, akkor a McLaren biztosan a pályán lesz, ha esik, ha fúj. A többiek az esőtől teszik ezt függővé.