Kézilabda

A Ferencváros megérkezett Európába: Fradi – Larvik 28-24

""

Mindkét csapat nyert a nyitófordulóban: az utóbbi két KEK-kiírásban diadalmaskodó FTC Volgogradban hengerelt (37-21), míg a 2011-es BL-győztes Larvik 39-31-re intézte el a magyar együttes jövő szombati ellenfelét, a svéd Sävehofot.

Remekül kezdett dabasi otthonában a Ferencváros, és a 12. percben, amikor háromgólos (7-4) lett az előny, a vendégek időt kértek. Nem tört meg a lendület, újabb tízperces etap végére már 12-7 volt az állás, és az olimpiai bajnokok sorával felálló Larvik sorra kapta a kiállításokat – Pastrovics pedig két büntetőt is kivédett -, és így esélye sem lehetett a felzárkózásra. A 26. percben 15-9-re lépett el a házigazda, ám négy kimaradt támadás megbosszulta magát: sorozatban háromszor volt eredményes a norvég gárda. A slusszpoén azonban Zácsiké volt: időn túli szabaddobása irányt váltott a blokkon, és utat talált Leganger kapujába.

A második félidőt a korábbinál agresszívebb védekezéssel kezdte a skandináv együttes, és feljött 18-15-re, amikor is emberelőnybe került az FTC, és újból megnyugtatóbb lett a különbség (40. perc: 20-15). Mozgósította maradék energiáját a vendéggárda, és amikor három perccel később 21-19-re feljött, Elek Gábor vezetőedző időt kért. Látva az új – két gyors gólt is hozó – ferencvárosi taktikát, a norvégok trénere is időt kért.

Pastrovics továbbra is remekül állt a rohamokat, ráadásul az egyre érettebb játékot nyújtó Cifra és Tomori is szállította a találatokat ebben a kritikus periódusban. Az 53. percben 26-20 lett az állás, és időt kértek a vendégek. Gyorsan dobtak két gólt, és ezzel jelezték: nem adták fel. Elek Gábort "tombolás" miatt kiállították (egy mezőnyjátékost kellett lehívnia), és a létszámhátrányban Szucsánszki vette vállára csapatát, innen pedig már nem volt mitől tartani.

A mostani siker révén nem csak a Győrnek, hanem az FTC-nek is elérhető közelségbe került, hogy akár csoportgyőztesként jusson a nyolcas középdöntőbe.

KÉZILABDA
Női BL, 2. forduló, C csoport

FTC-Rail Cargo Hungaria – Larvik (norvég) 28-24 (16-12)
Gól: Zácsik 6, Tomori 5, Pena 4/3, Kovacsicz 4, Vérten 3, Cifra 3, Szucsánszki 2, Szamoránsky P. 1, illetve Riegelhuth 7, Edin 7/3, Hammerseng 3, Mörk 3, Blanco 2, Wibe 1, Breistol 1

A kvartett másik mérkőzésén:
Sävehof (svéd)-Dinamo Volgograd (orosz) 28-34

Az állás: 1. FTC-Rail Cargo Hungaria 4 pont, 2. Larvik 2 (63-59), 3. Dinamo Volgograd 2 (55-65), 4. Sävehof 0
B csoport:
Koprivnica (horvát)-Krim Ljubljana (szlovén) 25-21 (14-11)

Szombaton játszották:
Jolidon Cluj (román)-Győri Audi ETO KC 25-30 (13-20)

Az állás: 1. Győri Audi ETO KC 4 pont, 2. Krim Ljubljana 2 (49-52), 3. Koprivnica 2 (44-45), 4. Cluj 0