Nemzetközi labdarúgás

A DVSC frissen szerződtetett védője meghálálná a bizalmat az EL-meccsen

Mint arról beszámoltunk, Mohl Dávidot augusztus 31-ig szerződteti a DVSC-TEVA, mivel a Brugge elleni első Európa-liga-meccsen Korhut Mihály sárga lapok, míg Nikolov Balázs kiállítás után járó eltiltás miatt nem játszhat, így mindenképpen szükség volt egy balhátvédre.

""

– Örültem, amikor megkerestek a Loki vezetői, hiszen nagy lehetőség számomra az Európa-ligában játszani, igyekszem meghálálni a bizalmat – mondta honlapunknak Mohl Dávid. – Teszem a dolgom, próbálom a maximumot kihozni magamból, és jó teljesítményt nyújtani a két találkozón. A beilleszkedéssel nem lesz gond, hiszen a csapat kilencven százalékát ismerem, és amíg Kecskeméten voltam, folyamatosan néztem a Loki meccseit, így tudom, milyen rendszerben játszik. Amire megkér majd az edző, megpróbálom maximálisan betartani. A Brugge-t mindenképpen jó csapatnak tartom, de nekünk a saját feladatunkra kell koncentrálnunk, minél jobb eredményt kell hazai pályán elérni, és kint meglepetést okozni.