Forma-1 / Motorsport

A dögös szőke csaj is raliautóba ül, aki amúgy pilóta – fotó

""

Adam Malysz (fotó: MNASZ)

Immár szinte minden készen áll arra, hogy ismét összecsaphassanak egymással a terep-rallye legjobbjai augusztus 23. és 26. között a Győr mellett kijelölt vadonatúj pályákon a 2012-es HunGarian Baja FIA Világkupa futamon. Újra magyar versenyen indul a síugrás lengyel legendája, Adam Malysz, aki ezúttal egy Porsche Cayenne kormánya mögött szeretne maradandót alkotni. Miután a főszervezői feladatokat ellátó Garamvölgyi Zoltán nem ülhet be állandó társa, Lónyai Pál mellé navigálni, utóbbi egy igazi repülőgép pilóta segítségével szeretne szárnyakat adni a Nissanjának.

Már nincs hátra tíz nap, és immár másodszor érkeznek Győrbe a Terep-rallye legjobbjai, hogy megmérkőzzenek egymással a HunGarian Baja FIA Világkupa magyar futamán. Azt már tudtuk, hogy az összetett verseny két éllovasa, Jean-Louis Schlesser (102 pont) és az őt üldöző Khalifa Al-Mutaiwei (98 pont) is indul majd az augusztus 23. és 26. közötti versenyen, ám koránt sincs vége kettejükkel a versenyre nevezett világsztároknak.

Az orosz G-Force csapatban például a 2010-es győztes, Borisz Gadaszinon kívül ott lesz a rajtnál az a Vlagyimir Vasziljev is, aki megnyerte az idei Italian Baját, és Magyarországon szeretné bebizonyítani, hogy egyáltalán nem a véletlen műve volt a sikere. Idén már másodszor áll rajthoz magyar versenyen a síugrás lengyel legendája, a négyszeres világbajnok Adam Malysz, aki immár tereprallysként szeretne nemzetközi hírnévre szert tenni. Malysz egy Porsche Cayenne-vel indul a jövő hétvégén, és egy tapasztalt navigátor, Rafal Marton segíti a versenyek alatt. A lengyel versenyző célja, hogy összesítésben bekerüljön a legjobb tíz közé.

„Malysz már a Dakaron is bizonyította, cseppnyi félelem sincs benne. A világ legnehezebb versenyén is remekül helyt állt, és új sportágában idén az Italian Baja futamon már a legjobb tíz közé is bekerült. Nagyon bátran vezet, versenyről versenyre fejlődik, ha hozza szokásos formáját, itt is bekerülhet a tíz közé” – mondta Garamvölgyi Zoltán, a HunGarian Baja jogtulajdonosa.

A főszervező a szabályok miatt nem vehet részt versenyzőként a Világkupa futamon, így állandó társa, Lónyai Pál új partnert keresett magának. A Nissan-versenyző nem akárkit ültet be a navigátori székbe: Magyarország egyetlen hölgy repülőgép pilótáját, a Boeing 737-est is irányító Gyulai Eszter lesz a segítője.

""

Lónyai Pál (fotó: MNASZ)

„Somfai Mátyás, aki quadosként szintén indul a versenyen, azzal az ötlettel keresett meg, hogy mi lenne, ha mennyasszonyával, Gyulai Eszterrel versenyeznék a HunGarian Baján. Gyorsan átgondoltam és rábólintottam. Az említett hölgy számára nem lesz idegen sem a navigálás, sem pedig a sebesség, miután ő hazánk egyetlen női repülőgép pilótája. Ráadásul most kiegyenlíthetem egy korábbi tartozásom, hiszen én már ültem mellette repülőn” – árulta el Lónyai Pál.

""

Gyulai Eszter (fotó: MNASZ)

Gyulai Eszternek gyerekkorában két nagy álma volt: az egyik, hogy repülőgép-pilóta lehessen, a másik, hogy autóversenyző. A Malév kötelékében már vezetett nem akármilyen gépeket, és most kipróbálhatja magát autóversenyzőként is.

Amikor kiderült, hogy beülhetek Pali mellé, éjszaka már nem is aludtam. Igaz, hogy egy másik dimenzióban, de azért elég sokat navigáltam már, ami sokat segíthet a tájékozódásban. Tisztában vagyok vele, hogy ez egy nagyon komoly sport és én rögtön fejest ugorok a mély vízbe, hiszen egy Világkupa futamon kell helyt állnom” – közölte Eszter.