A Diósgyőr és a Debrecen győzelmével zárult a magyar fociszezon
Diósgyőr – Újpest 2-1
A diósgyőri kapus ritkán látható labdakezelési hibája, és az ennek nyomán született újpesti vezető gól indította a találkozót három perc elteltével. A hazaiak a válogatott csapatkapitány, Elek Ákos – szép akció végén – szerzett találatával a kilencedik percben egyenlítettek. A folytatásban kiegyenlített játékot láthatott a szép számú közönség, és bár mindkét csapat nagyot küzdött, fölénybe egyik sem került. Az utolsó pillanatban a Diósgyőr szabadrúgáshoz jutott, és Griffiths nagyszerű fejesgóljával megnyerte a mérkőzést.
Debrecen – MTK 2-1
A címvédő Debrecen hazai pályán 2-1-re legyőzte az MTK együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga 17., idei utolsó fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén. A hazaiak kezdték jobban az összecsapást, és már a 11. percben Varga József bombagóljával megszerezték a vezetést. A folytatásban Ibrahima Sidibe növelhette volna a debreceniek előnyét, de előbb egy fejese tévesztett célt, majd lesről talált kapuba. A fordulást követően megint nekiesett ellenfelének a DVSC, de igazi nagy helyzetet nem tudott kidolgozni. Az MTK a hátránya ellenére elsősorban a fegyelmezett védekezésre és ellenfele hibáinak kihasználására törekedett, ami sikerült is, így Pölöskei Zsolt révén egyenlített. A Debrecen ezután szinte kapujához szegezte az MTK-t, és egy büntetővel végül begyűjtötte a három pontot. Kondás Elemér együttese rosszul rajtolt a szezonban, most azonban sorozatban ötödik győzelmét aratta. A fővárosiak a vereségük ellenére a tabella második helyén tölthetik a telet.
LABDARÚGÁS |
OTP Bank Liga, 17. forduló |
DVSC-TEVA – MTK Budapest 2-1 (1-0) Gólszerzők: Varga J. (11.), Tisza (81., 11-esből), illetve Pölöskei (61.) |
Diósgyőri VTK-Újpest FC 2-1 (1-1) Gólszerzők: Elek (9.), Griffiths (94.), illetve Suljic (3.) |