A Debrecen csak az első félidőben volt partnere a Nyíregyházának
A Nyíregyháza az első győzelmét aratta a bajnokságban, míg a cívisvárosiak második vereségüket szenvedték el. Mindkét csapat egy győzelemmel és 2 vereséggel a tabella második felében található. Az első negyedben a hazaiak jól játszottak, Ráthonyi Tamás együttese több labdát is szerzett, a vendégek nem tudtak ellépni a Debrecen csapatától. A második negyedben Ferenczi Tamás csapata jól alkalmazta a zónavédekezést, a hazaiak kénytelenek voltak több esetben a hárompontos vonalon kívülről próbálkozni, de pontatlanul dobtak. Nem is csoda, hogy félidőben már nyolc ponttal vezetett a Nyíregyháza. Ez a különbség viszont kosárlabdában elenyészőnek mondható, éppen ezért nagyobb elánnal kezdtek a második félidőben a debreceniek. Hiába akartak, küzdöttek azonban, a vendégek szép lassan felőrölték a hazaiakat, és szinte átgázoltak a Ráthonyi-tanítványokon. A Nyíregyháza játékosai ma remekül dobtak, a hárompontos dobások is rendre elsültek. A hazaiak a mérkőzés végére elfáradtak, és csúfos, több, mint 30 pontos vereséget szenvedtek.
Ráthonyi Tamás: Másfél negyedet bírtunk, de összességében játékban nem vagyunk sehol. még nagyon sokat kell dolgoznunk.
Ferenczi Tamás: Az első győzelem mindig nehéz. A második félidei játékunkkal hoztuk a meccset. De azért helyén értékeljük a sikert.
Factum Sport Debrecen – Marso-Vagép Nyíregyháza KK 72-104 (19-20, 21-28, 14-33, 18-23)
Debrecen: Boros 10/6, Singletary 4, Kovács I. 12/3, Mekongo-Mbala 18, Langford 18/3. Cserék: Pék 3/3, Varga Á., Mondzinger, Kóthay 5/3, Balogh A., Lajsz, Vas V. 2. Edző: Ráthonyi Tamás.
Nyíregyháza: Savic 15/6, Stojakovis 21/12, Marshall 16/12, Sitku 15/6, Lekli 13. Cserék: Pavlovic, Nagy K. 5/3, Mohácsi 5/3, Czinger 2, Polyák 3, Szarvas 9/3. Edző: Ferenczi Tamás.
(Fotó: szon.hu)