Kézilabda

A Danyi-Elek páros marad a kapitány – HIVATALOS

Az MKSZ elnöksége múlt héten döntött úgy, hogy szeretné, ha a Győri Audi ETO KC-t edző Danyi és a FTC-Rail Cargo trénere, Elek vezetné társkapitányként tovább a csapatot.

A hétfői megállapodás szerint a két szakember megbízatása 2020. július 1-től 2021. március 31-ig tart, ám sikeres olimpiai kvalifikáció esetén automatikusan meghosszabbodik 2021. augusztus 15-ig, a jövő évre halasztott tokiói játékok végéig.

Mindez azt is jelenti, hogy Danyi és Elek irányításával szerepel majd a nemzeti csapat az év végén sorra kerülő dán-norvég közös rendezésű Európa-bajnokságon, valamint a jövő március 19. és 21. között Győrben esedékes olimpiai kvalifikációs tornán, amelyen Oroszország, Szerbia, valamint az ázsiai olimpiai selejtező 2. helyezettje – azaz amennyiben 2021-ben vállalja a szereplést, akkor Kína – lesz az ellenfél. A torna első két helyezettje jut ki az ötkarikás játékokra.

Borítókép: Facebook.com/ Kovács Anikó/ MKSZ