Nemzetközi labdarúgás

A DAC tulajdonosa marasztalja Schäfer Andrást

Világi Oszkár, az FC DAC 1904 tulajdonosa azt szeretné, ha Schäfer András, a szlovák élvonalban szereplő gárda magyar válogatott labdarúgója mindenképpen a klubnál maradna a szezon végéig.

A közmédiának adott interjújában a sportvezető leszögezte, természetesen ha a téli átigazolási időszakban olyan ajánlat érkezik a 2021-es esztendő legjobb magyar futballistájának választott középpályásért, amely neki és az egyesületnek is elfogadható, akkor leülnek tárgyalni, de nagyon örülne neki, ha a 22 éves játékos maradna. Schäfert a klub szurkolói az őszi idény legjobbjának választották, a középpályás a szavazatok 50,27 százalékát kapta. A 2014 óta létező internetes voksoláson ez a második legfölényesebb siker a csapatkapitány Kalmár Zsolt egy évvel ezelőtti 51,69 százaléka után.

Világi Oszkár a közelmúlt történéseivel kapcsolatban elmondta, egyelőre úgy tűnik, bejött az edzőváltás, hiszen a Kisvárdától érkező Joao Janeiro irányításával eddigi öt bajnokiján három győzelmet aratott, és kétszer játszott döntetlent a gárda, ráadásul "ugyanazok a játékosok, teljesen másképp játszanak", mint korábban.

"A bajnokságban még bármi megtörténhet, az erő megvan bennünk, ezt kell győzelmekké alakítanunk" – tette hozzá Világi Oszkár.

Borítókép: dac1904.sk