Magyar foci

A csoportgyőzelem a tét az U19-es válogatottnak

""

Mészöly Géza együttese a hazai rendezésű minitorna első meccsén 1-1-es döntetlent ért el a bolgárok ellen, majd 3-0-ra legyőzte Andorrát, míg szerdai ellenfele Bulgáriát 2-1-re, az andorraiakat 9-0-ra verte. Amennyiben válogatottunk győzni tud a szerdai tévés meccsen, a csoport első helyén végez, a döntetlennel biztos második lenne, vereség esetén azonban lemaradhat a továbbjutásról. 

A tornára nevezett 16 mezőnyjátékos közül egyedül az első meccsen megsérült Botka Endre nem léphet pályára, a többiek harcra készen várják a roppant fontos összecsapást. Az osztrákok feltérképezésében Both József szakmai igazgató, valamint Szepessy László és Korolovszky György szövetségi edzők segítettek, mindhárman megnézték az ellenfél egy-egy összecsapását, és természetesen Mészöly Géza is megkapta az első két selejtezőjük DVD-jét.

– Úgy érzem, hogy mind mentálisan, mind fizikálisan mostanra kerültek a legjobb állapotba a játékosok – mondta az mlsz.hu-nak Mészöly Géza. – Ennek megfelelően bizakodva várjuk a mérkőzést, amelyen egyértelműen a győzelem a célunk, szeretnénk az első helyen továbbjutni a csoportból. Harcos, agresszív játékot kell nyújtanunk, végig dominálnunk kell, ez vezethet eredményre a rendkívül szervezetten játszó osztrákok ellen. Az ellenfél az első két mérkőzésén bizonyította, hogy remek játékerőt képvisel, gyors, rövid passzos játéka mindkét eddigi meccsén hatékony volt. Az osztrákok keretét jó képességű játékosok alkotják, többen már most felnőtt szinten játszanak a helyi élvonalban, de felkészültünk a játékukból, mindenki tudja a feladatát.