Tenisz

A címvédő franciák ellen kezdünk a Fed Kupán

A címvédő francia csapat lesz a magyar női teniszválogatott első ellenfele a Fed Kupa döntőjében, amelyre április 14. és 19. között kerül sor Budapesten.

A szervezők hétfői tájékoztatása szerint Juhász Gábor együttese 15-én a délutáni programban (17 órától) kezd a tavalyi döntőben az ausztrálokat legyőző franciákkal, majd másnap ugyancsak délután csap össze az oroszokkal az A csoportban.

A Papp László Sportarénában sorra kerülő 12 csapatos fináléba – amelynek jövőre és 2022-ben is Budapest ad otthont – az amerikai, a fehérorosz, a svájci, az orosz, a német, a belga, a szlovák és a spanyol gárda a kvalifikációból jutott tovább, míg a magyarok a rendező jogán, az ausztrálok és a franciák tavalyi döntősként, a csehek pedig szabadkártyával szerepelnek. A keddtől péntekig tartó csoportkörből a négy csoportgyőztes jut be a szombati elődöntőbe, a párharcok két egyes és egy páros mérkőzésből állnak majd.

Az ebben a formában idén bemutatkozó döntő összdíjazása 18 millió dollár, melyből 12-t a játékosok kapnak, hat pedig a szövetségeknek jut.

A Fed Kupa-döntő csoportjai:

A csoport: MAGYARORSZÁG, Franciaország, Oroszország
B csoport: Ausztrália, Fehéroroszország, Belgium
C csoport: Egyesült Államok, Spanyolország, Szlovákia
D csoport: Csehország, Németország, Svájc

A program (10.30, illetve 17 órás kezdés):

április 14:
délelőtt: Csehország-Svájc
délután: Egyesült Államok-Szlovákia
április 15:
délelőtt: Ausztrália-Belgium
délután: MAGYARORSZÁG-Franciaország
április 16:
délelőtt: Csehország-Németország, Fehéroroszország-Belgium
délután: MAGYARORSZÁG-Oroszország, Egyesült Államok-Spanyolország
április 17.:
délelőtt: Ausztrália-Fehéroroszország, Németország-Svájc
délután: Franciaország-Oroszország, Spanyolország-Szlovákia
április 18.:
elődöntő:
délelőtt: a B és D csoport győztese
délután: az A és C csoport győztese
április 19.:
döntő 16.00

 

Borítókép: Dan Mullan/Getty Images