A játéknap rangadóján a Chicago Bulls fogadta a Dallas Mavericks csapatát. Az Illinois-i csapat mindenképpen feledtetni szerette volna szurkolóival a két nappal ezelőtti Charlotte Bobcats elleni meglepő vereséget. A nagy kezdés, azonban elmaradt, ugyanis az első negyedet 1 ponttal a texasi csapaté lett. A második felvonás, már sokkal jobban ment a hazai alakulatnak, mely 10 pontos előnnyel nyerte meg ezt a 12 percet. A nagyszünet rosszul jött a lendületbe jövő „Bikák” számára, ugyanis a harmadik játékrészben 13 egységgel kaptak ki. Az utolsó negyedet a Bulls bírta jobba, mely 9 ponttal nyerte meg a felvonást 5-te, pedig a mérkőzést. A Chicagónál Derrick Rose (26 pont), a Dallasnál, pedig Dirk Nowitzki volt a legeredményesebb.
Két nap két győzelem a Charlotte Bobcats mérlege. Michael Jordan csapata a Chicago után a Philadelphia 76erst is két vállra fektette. Az első két negyedet hat ponttal nyerte meg a Bobcats. A harmadik felvonás 18-18-as döntetlennel zárult, míg az utolsó 12 percet 3 egységgel a Philadelphia vitte el, ami kevés volt a mérkőzés megnyeréséhez. A Charlotte-ban D.J. Augustin (31 pont), míg a 76ers-nél a cserepadról beálló Thaddeus Young (21) lett a legeredményesebb.
A Portland Trail Blazers legyőzte a Los Angeles Clippers-t. Az összecsapást remekül kezdte a kaliforniai csapat, mely 5 pontos előnyre tett szert. Az utolsó három negyed, azonban a hazaiaké volt. A második 9, a harmadik 8, a negyedik, pedig 2 ponttal. A Portland legjobbjai, az egyaránt 28-28 pontig jutó LaMarcus Aldridge és Wesley Matthews lett, a másik oldalon Eric Gordon 35 pontot szórt.
Eredmények:
Chicago Bulls – Dallas Mavericks 82-77
Charlotte Bobcats – Philadelphia 76ers 100-97
Portland Trail Blazers – Los Angeles Clippers 108-93