Angol fociÁtigazolási hírek

A Chelsea tavaly megjárta, mégis újra Manchesterből szerződtetne

Hiszen a tavaly nyáron kölcsönvett Jadon Sancho annyira nem váltotta be a reményeket, hogy inkább kifizettek 5 millió fontot azért, hogy ne kelljen leigazolni

Ez azonban nem vette el a Londoni Kékek kedvét, hogy ismét egy Manchester United játékost szerezzen meg a Chelsea.

A GiveMeSport szerint pedig Alejandro Garnacho már megállapodott velük a személyes feltételeiben.

Ez azonban még nem lenne elég ahhoz, hogy a játékos a Stamford Bridge-re költözzön. De a hírek szerint a tárgyalások már az eladóval is előrehaladott állapotban vannak.

Az egyetlen problémah, hogy a United 50 millió fontot szeretne kapni a szélsőjéért, Míg a Chelsea 40 millió fontnál kevesebbet adna érte.

Mivel Garnachónak nincs helye Ruben Amorim keretében, így nagy valószínűséggel a végső összeg a londoniak elképzeléseihez lesz közelebb.

A Chelsea tehát a személyes megállapodáson túl van és tisztában van azzal is, hogy a Unitednek szüksége van a játékos eladására. Mivel még szeretnék megszerezni Carlos Balebát, a brightoni középpályást.

Garnacho pedig még egy 40 millió fontos vételárral is jó üzlet lehene minden félnek.

Persze könyvelésileg még a Chelsea-nek is jól jönne, hogyha addig a Christopher Nkunku és Nicolas Jackson duót el tudná adni.

Manchesterben pedig valószínűleg már annak is örülnek, hogy egy „felesleges” játékosukat nem kölcsönbe szeretné végre valaki megszerezni.