Nemzetközi labdarúgás

A Chelsea klasszis középpályását vinné a PSG

A francia Le 10 Sport úgy tudja, a Paris Saint-Germain első számú célpontja a nyári átigazolási szezonban a Chelsea középpályása, N’Golo Kanté lesz, írja a Rangadó.
 
A lap szerint a londoniak francia válogatott játékosa méltó utódja lehet Thiago Mottának, aki nagy valószínűség szerint elhagyja a klubot júniusban.
 
A 26 éves középpályás 2015-ben igazolt a Caenból a Premier League-be, ahol már kétszeres bajnoknak mondhatja magát – 2016-ban a Leicesterrel, 2017-ben a Chelsea-vel szerezte meg az első helyet. Kanté szerződése 2021-ben jár le az angol csapatnál, piaci értékét pedig hatvanmillió euróra becsüli a Transfermarkt.
 

A MU csatára 100 milliós járgánnyal jár edzésre " NEMZETKÖZI FOCI › Angol foci

Alexis Sánchez és Paul Pogba mögött Romelu Lukaku a Manchester United labdarúgócsapatának harmadik legjobban kereső játékosa: a belga csatár számlájára minimum heti 70 millió forint érkezik. Nem csoda, hogy ebből autóra is futja: Lukaku az MU legutóbbi edzésére egy csaknem 100 millió forintot érő Rolls-Royce Ghosttal érkezett meg, amelyet ráadásul a klub színeire festetett, adta hírül a Nemzeti Sport.