Forma-1 / Motorsport

"A büntetés semmilyen módon nem segít rajtunk"

A 2021-es évi Forma 1-es világbajnokság Brit Nagydíjának második körében a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen, valamint a Mercedes hétszeres világbajnok brit versenyzője, a címvédő Lewis Hamilton ütközött egymással, aminek következtében a holland pilóta kb 300 kilométer /órás sebességgel csapódott a gumifalba. 

 

Az ütközést követően a holland pilótát a pályakórházba szállították, majd további kivizsgálásokra vitték. 

Max Verstappen balesete után pár órával később közösségi oldalán üzent a szurkolóknak.

„Örülök, hogy jól vagyok. Azonban nagyon csalódott vagyok, hogy így estem ki a versenyből. A büntetés semmilyen módon nem segít rajtunk, nem volt arányban Lewis mozdulatának súlyával. Ahogy ünnepelt az tisztetlen volt és sportemberhez nem méltó viselkedés, de túlléptem ezen." – reagált a közösségi oldalán a holland pilóta. 

 

Lewis Hamilton, miután megnyerte a versenyt így nyilatkozott a balesetről a Sky Sportnak. 

"Nagyon dühös voltam Maxra, úgy gondolom nem kellett volna ennyire agresszívnek lennie."

 

Később a versenyt megnyerő brit pilóta közösségi oldalán dícsérte meg csapatát és kívánt jobbulást Verstappennek. 

"A mai nap emlékeztetett ennek a sportágnak a veszélyére. A legjobbakat kívánom Maxnak, aki nagyszerű ellenfél. Örülök, hogy jobban van, én mindig keményen, de korrekt módon versenyzek. Nagyon büszke vagyok arra, amit ma elértünk. Hatalmas álmom vált valóra azzal, hogy ismét hazai közönség előtt tudtam nyerni." – írta a silverstone-i futamot megnyerő brit pilóta.

 

A versenyt megnyerő Hamilton győzelmével nyolc pontra közelítette meg az élen álló Max Verstappent a világbajnoki pontversenyben.

A következő futam a Magyar Nagydíj lesz július 30 és augusztus 1 között. 

Borítókép: Facebook.com/ Formula 1 

Sport365.hu – Karambolt, piros zászlót és Hamilton-győzelmet hozott a Brit Nagydíj

Második helyen az 50. körig élen álló monacói Charles Leclerc (Ferrari), míg a harmadikon a finn Valtteri Bottas (Mercedes) végzett. Az összetettben vezető holland Max Verstappen (Red Bull) számára már az első körben véget ért a futam: a pole pozícióból induló pilóta a rajt után óriásit csatázott Hamiltonnal, és az egyik legnagyobb tempójú kanyarban végül összekoccantak.