Amerikai sportok

A Boston a Miamit, míg az Orlando a Lakerst verte meg

Főcsoport rangadót nyert meg a Boston Celtics a Miami Heat ellen. A Celtics az Atlanti, míg a Miami Délkeleti csoportot vezeti. A találkozót jobban kezdte a floridai csapat, mely 5 pontos előnyre tett szert az első negyedben. A következő játékrészben, már a hazaiak is mutattak valamit 1 egységgel verték meg ellenfelüket. A nagy szünet után, már tetemesebb 17 pontos előnyel nyerték meg a negyedet, míg az utolsó 12 percet a Heat nyerte meg. Érdekesé, hogy a bostoni oldalról hatan is elérték a 10 pontot, addig a Heatnél csak a három nagy jutott tíz pont fölé.

A Miami sorozatban nyolc megnyert mérkőzés után kapott ki. Érdekesség, hogy Paul Pierce 1999 óta nem játszott olyan gyengén, 40 perc alatt 1 pontig jutott.

A Los Angeles Lakers is elvérzett idegenben. A címvédő kaliforniai csapat az Orlando Magic otthonába látogatott el a mai játéknapon. Az összecsapást végig irányította a hazai csapat, mely az első negyedet 3, a másodikat 1, a harmadikat 3, míg az utolsót 7 ponttal nyerte meg. A Lakers egymás után négy megnyert mérkőzést követően szenvedett ismét vereséget. A találkozó legeredményesebb játékosa hazai oldalról Dwight Howard volt, aki 31 pontig és 13 lepattanóig jutott, Lakersnél Andrew Bynum 17 pontot szórt.

Megszerezte első idegenbeli győzelmét a Washington Wizards, mely a Cleveland Cavaliers otthonában nyert 15 ponttal. A fővárosi csapatnak az idegenbeli mérlege 1-25. A találkozó legjobbja Nick Young lett, aki 31 pontot ért el. LaMarcus Aldridge ismét a vállára vette a Portland Trail Blazerst. A huszonöt esztendős erőcsatár 36 pontig jutott a Detroit Pistons ellen.

Az Oklahoma City Thunder nem tudott mit kezdeni a Golden State Warriors három játékosával. Monta Ellis 33 pontig, David Lee 23 pontig és 19 lepattanóig, míg Stephen Curry 23 pontig és 13 asszisztig jutott a mérkőzésen.

Eredmények:
Boston Celtics – Miami Heat 85-82
Orlando Magic – Los Angeles Lakers 89-75
Cleveland Cavaliers – Washington Wizards 100-115
Ddetrpit Pistons – Portland Trail Blazers 100-105
Toronto Raptors – Los Angeles Clippers 98-93
Memphis Grizzlies – Denver Nuggets 116-108
Phoenix Suns – Sacramento Kings 109-113
Golden State Warriors – Oklahoma City Thunder 100-94