Nemzetközi labdarúgás

A BL-kudarc ellenére hosszabbítottak a vezetőedzővel

Kép forrása: Facebook/PSV

Ezzel mintegy el is ismerte a holland bajnoki címvédő és jelenlegi első helyezett vezetősége, hogy a nemzetközi élvonal még messze van.

Ugyanis a klub 2028-ig meghosszabbította Peter Bosz szerződését. Így a tréner két évet toldott hozzá az eddig érvényes kontraktusához a PSV Eindhovennel.

Mindezt azok után jelentették be, hogy a listavezető 3-0-ra legyőzte a Feyenoordot, amelynek eredményeként 17 pontos előnye van az Eredivisie tabellájának az élén.

„Nem titok, hogy nagyon jól érzem magam a PSV-nél” – mondta Bosz a klub közleményében.

„Nagyon örülök ennek a szerződéshosszabbításnak, és remélem, hogy még sok trófeát nyerünk együtt. Élvezzük ki ezt a pillanatot, különösen a Feyenoord elleni csodálatos győzelem után.”

Bosz 2023-ban csatlakozott a PSV-hez Ruud van Nistelrooy távozását követően, és két egymást követő holland bajnoki címet szerzett a gárdával.

Azonban ez idén nem jelentkezett a nemzetközi porondon. Hisz míg két éve a nyolcaddöntőben bukott el a gárda a BL-rájátszásban. Tavaly már a 16 közé jutásért búcsúzott. Idén pedig az alapszakaszt sem érte túl.

De úgy tűnik, hogy a PSV vezetősége látja a szűk keresztmetszetet, hiszen a sportigazgató, Earnest Stewart így értékelte a szerződéshosszabbítást.

„Nagyon elégedettek vagyunk Peterrel, két és fél szezonon át fantasztikus munkakapcsolatban voltunk. Nemcsak hatalmas sikereket ért el a pályán, hanem egyértelmű játékstílust és kultúrát is kialakított a klubon belül, amellyel mindenki azonosulni tud. A csapat és az egyes játékosok fejlődése lenyűgöző, és tökéletesen illeszkedik a PSV ambícióihoz.”

Mindenesetre jövőre ismét lehet próbálkozni a Bajnokok Ligájában is megfelelni a klub ambícióinak.