Tenisz

A bennmaradásért kell játszania a Fed Kupa-csapatnak

""

Az egyesek után 1-1-re álló csata a páros mérkőzésen dőlt el, melyen magyar részről Jani Réka és Gálfi Dalma lépett pályára. A meccs tétje nagy volt: a győztes biztosan maradhat ebben az osztályban, míg a vesztes szombaton osztályozót játszik.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a hat bréket hozó, 52 perces nyitószett rövidítéssel végződött, melyben a magyar duó csak két pontot nyert, így az ellenfél került szettelőnybe. A második játszmában a lettek 3:0-ra elhúztak, innen pedig már nem volt visszaút, az összecsapás másfél órát tartott. Juhász Gábor kapitány együttese – melyből hiányzik a világranglistán 51. Babos Tímea – a szombati helyosztón a B csoport sereghajtójával, a Dél-afrikai Köztársasággal találkozik, a vesztes kiesik a zóna II. csoportjába.

A D csoport másik mérkőzésén a belgák 2-0-s, behozhatatlan előnnyel vezetnek a bolgárok ellen. Ezt azt jelenti, hogy százszázalékos teljesítménnyel megnyerik a csoportot, és szombaton a feljutásért küzdhetnek. A magyarok Bulgáriától 2-1-re, Belgiumtól 3-0-ra kaptak ki.

A 14 válogatott csoportmérkőzéseire szerdán, csütörtökön és pénteken került sor. A négy csoportgyőztes szombaton a rájátszásban dönt arról, melyik két csapat jut fel a világcsoport II rájátszásába. A csoportok utolsó helyezettjei arról határoznak, melyik két csapat esik ki a zóna II. csoportjába.

D csoport, 3. forduló:
Lettország-Magyarország 2-1
Diana Marcinkeva, Jelena Ostapenko-Jani Réka, Gálfi Dalma 7:6 (7-2), 6:3

Korábban:
Jelena Ostapenko-Jani Réka 6:3, 6:2
Diana Marcinkeva-Bondár Anna 4:6, 4:6