A békát lenyelni, a fejet leszegni kell – és küzdeni tovább!

Nem aludtam túl jól a spanyolországi WTCR-hétvégét követő éjszakán. De ebben semmi különös nincsen, ez ugyanígy szokott lenni akkor is, amikor futamgyőzelmet aratok.

Az első éjszakán pörög az agyam, mint egy ventilátor, amelynek még idő kell a leálláshoz a kikapcsolása után. Aztán a második éjszaka úgyis kipihenem magam. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy bármilyen eredmény születik, az élet megy tovább. Nincs ez másként most sem.

Aki követte a karrierem, annak nem újdonság
Eddig három fordulót rendeztek a WTCR-ben, és számomra mindegyik hasonló forgatókönyvet hozott: az egyik futamon pontszerzés, a másikon nullázás – önhibámon kívül. Az utolsó két szó csak azért lényeges, mert így még nehezebb megélni. Ha hibáztam volna, legalább tudnám, mit kell kijavítani. De így, hogy kétszer kilöktek, most Aragónban pedig technikai meghibásodás történt az autóban, még nehezebb elfogadni az elszalasztott lehetőségeket.

Ugyanakkor jól tudom, hogy vannak ilyen időszakok, amikor nem jönnek össze a dolgok. Aki követte a pályafutásomat, az ugyanúgy tisztában van ezzel. Korábban sokszor voltam hasonló helyzetben, ennél mélyebben is. Ezeket a periódusokat, nincs jobb kifejezés rá, egyszerűen csak túl kell élni.

Le kell nyelni a békát, és leszegett fejjel, alázatosan menni kell tovább, és előbb-utóbb túljutunk rajta. Nem hiszek a szerencsében és a balszerencsében, mert ezek hosszú távon kiegyenlítődnek. Ezért fontos, hogy ne ragadjon benne az ember a negatív spirálban, hanem mindig előre nézzen.

Meglepett, hogy mennyire jól működött az autó
Kifejezetten jól indult a spanyolországi hétvége, jobbak voltunk Aragónban, mint ahogyan arra számítottam előzetesen. Már a szabadedzéseken nagyon rendben volt az autó, lényegében az első pályára gurulástól kényelmesen éreztem magam a volán mögött, és ez az érzés az időmérőre is megmaradt.

Sokat számított, hogy Aragónban teszteltünk a legtöbbet az elmúlt egy évben, emlékszem, én vezethettem itt először a Hyundai Elantra N TCR-t. Sok információval rendelkeztünk a körről, felkészültek voltunk, és ezzel tudtuk ellensúlyozni a kompenzációs súlyok és a BoP ránk nézve kedvezőtlen hozadékait.

Így már úgy vágtam neki a kvalifikációnak, hogy tudtam, a top 10 abszolút teljesíthető célkitűzés. Ugyanakkor a negyedik helynél több nem volt bennünk, ezzel kiautóztam a technikából a maximumot.

Ugyan a Q2-ben cirka három tizeddel gyorsabb voltam, mint a Q3-ban, de a telemetriát megnézve egyértelmű volt, hogy a különbséget kizárólag a tökéletes szélárnyék jelentette, egyébként szinte ugyanolyan volt a két kör. Így nem lehettem csalódott, amiért végül hárman megelőztek.

Utólag cserélnék Tarquinivel, de…
Sokan feltehetik a kérdést, hogy ilyen helyzetben, amikor a top 10 biztosan megvan, de a pole pozíció messze, miért nem taktikázom a fordított rajtrácsos első helyre. Gabriele Tarquini így nyert futamot Aragónban, s zárta le a BRC győzelem nélküli szériáját, amely 2019 év vége óta tartott.

Azt kell tudni a fordított rajtrácsos jó helyezésekről, hogy tíz százalékban azért fordulnak elő, mert valaki direkt erre játszott, kilencven százalékban viszont azért kerül oda valaki, mert csak ennyi volt benne. Ennek pedig egyszerű magyarázata van: túl nagy a kockázat.

A mostani időmérőn olyan szoros volt a mezőny, hogy fél tizedeken múltak helyezések, és amikor egy lövésed van, ráadásul nem tudod, a többiek mire készülnek, irtó nehéz belőni magad egy helyre. Ezúttal például nekem úgy tűnt, Yvan Muller próbálkozott ezzel, és végül tizenegyedik lett, amivel óriási hátrányba került.

Utólag persze elcserélném a Q3-at Tarquini fordított rajtrácsos győzelmére, de ez már csak utólagos okoskodás lenne. Amikor döntést kell hozni, akkor mindig az számít, hogy ha van esély a Q3-ba jutni, nincs értelme ügyeskedéssel kockáztatni. Hosszú távon nem éri meg.

Eltaktikázott első verseny, tönkrement második
Magnus nagyszerűen indult, és megelőzött a rajtnál az első futamon. Próbáltam visszaelőzni, de az egyenesekben nem lehetett tartani a lépést az Audival, utána meg macska-egér játék alakult ki. El is taktikáztam magam, öt-hat kör után elmelegedtek a gumijaim az erőlködésben, így a hajrában már Vervisch ellen védekeznem kellett. Ha az elején jobban spórolok, a végén támadhattam volna.

Ebből tanulva pontosan ez volt a tervem a második versenyen, amelyen ráadásul még jobban működött az autó, jó irányba mozdultunk el a beállításokkal. A rajt után maradtam a negyedik helyen, és tartalékoltam a gumikkal, a végén akartam támadni, a dobogóért. Sajnos azonban a táv feléhez közeledve, a hajtűkanyarban, fékezés közben valami eltört az autóban.

A kigyorsításnál fémes zajt hallottam és nagy vibrációt érzékeltem. Onnantól minden bal kanyar kínszenvedés volt. Körönként három-négy másodpercet vesztettem, így elkezdtek megelőzni. Küzdöttem, vért izzadva próbáltam versenyben maradni, de a vibráció hatására a végén megadta magát a jobb első gumi, és nem tudtam célba érni.

Nagyon dühös voltam, mert kiélezett a bajnokság, és ezek a pontok hiányoznak. Sok verseny van még vissza, de közben közeledünk az idény feléhez, és előbb-utóbb születhet egy döntés a márkán belüli erőviszonyokról. Ez még nem történt meg, még nincs veszve semmi, így én sem állhatok meg. Menni kell tovább előre. Leszegett fejjel.

Forrás: michelisz.hu
Borítókép/Fotóük: michelisz.hu