A Bayern és az Arsenal is elődöntős a BL-ben
A bajorok és az Ágyúsok hölgycsapata is megváltotta jegyét az UEFA Női Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé.
FC Bayern Frauen – Manchester United WFC 2-1 (0-1) összesítésben 5-3
A német együttes a szerdai játéknap első mérkőzésén 3-2-es előnyről fogadta a Manchester Unitedet Münchenben.
Az angol csapat egy kapitális védelmi hibát kihasználva hamar egyenlített a párharcban, ám a hajrára fordulva góllá érett a hazai nyomás: Glodis Viggosdottir talált be egy szöglet után.
A Bayern így a meccsen egalizált, összesítésben pedig újra előnybe került, amit három perccel később újabb góllal toldott meg: ismét egy sarokrúgást követően Linda Dallmann bombázott a léc alá.
A kétgólos bajor előny kitartott a hármas sípszóig, így a német együttes jutott elsőként a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában.
Chelsea – Arsenal 1-0 (0-0) összesítésben 2-3
A játéknap zárásaként londoni városi rangadó döntött a második kiadó helyről.
A címvédő Arsenal a 3-1-es odavágót követően remek helyzetből várhatta a második összecsapást, amit a válogatottszünet miatt a Stamford Bridge-en rendeztek.
A Chelsea becsülettel küzdött ugyan és jóval többet birtokolta a labdát, de az északi rivális így is kétszer annyi lövést küldött a kapura.
Sokáig úgy tűnt, nem születik szabályos gól a mérkőzésen, a Kékek viszont a 94. percben szépítettek Sjoeke Nusken révén.
Az ötperces ráadásból ugyan hét is lett a végére, de az Arsenal egy gólt megőrzött fórjából, így ismét ott lesz a sorozat elődöntőjében.
Csütörtökön kiderül, mely csapatok egészítik ki a legjobb négy mezőnyét.
Nem megbántva a Real-szurkolókat, de az El Clásico hölgyverziójának visszavágója már csak formalitás, hiszen a katalánok 6-2-re nyertek idegenben.
A Wolfsburg-Lyon párharc második meccsén viszont még bőven lehetnek izgalmak, hiszen a német alakulat 1-0-ra diadalmaskodott hazai pályán az odavágón.