A Barcelona őrjöng, az UEFA viszont kiáll Marciniak mellett

A Barcelona Marciniakot hibáztatja a BL-kiesésért, de az UEFA üzenete egyértelmű: „Semmi gond a bíróval!”
A Bajnokok Ligája elődöntőjének milánói visszavágója után nemcsak a játékosok, hanem a vezetők is nehezményezték a játékvezetést: a Barcelona csalódottan búcsúzott az Inter ellen, és a kudarcért sokan egyetlen embert okoltak – a lengyel játékvezetőt, Szymon Marciniakot.
Ennek Hansi Flick is valamelyest hangot adott.
„Minden kétes esetnél az Inter javára ítélt” – Flick kiakadt a bíróra
Joan Laporta klubelnök dühösen nyilatkozott: „Azért nem nyertünk Milánóban, mert a bírói döntések kárt tettek bennünk.”
Gavi keményebben fogalmazott: „Féltek!” – utalva a játékvezetői tevékenységre, míg Eric Garcia szerint „külső tényezők miatt nem jöttek össze a dolgaink, mind tudjuk, mi történt már ezzel a bíróval korábban.”
Az UEFA üzenete: nincs itt semmi látnivaló
A felháborodás ellenére az UEFA gyorsan jelezte: semmi probléma nincs Marciniak teljesítményével. A Marca információi szerint az európai szövetség belső köreiben „nincs gond” a lengyel sípmester működésével vagy az eset utóéletével.
Az UEFA emlékeztetett arra is, hogy a játékvezetők nem nyilatkozhatnak a mérkőzések után – Marciniak közvetlen környezete pedig tagadta, hogy a bíró bármit mondott volna a milánói történésekről.
UEFA-vizsgálatot sürgetnek a katalánok a milánói thriller után