Bajnokok Ligája

A Barcelona nyerte a leginkább várt Bajnokok Ligája párharcot

Jó iramban kezdődött a találkozó, a Barcelona a kezdeti pontatlanságok után magához ragadta a kezdeményezést, és Messi révén több gólhelyzetet is kidolgozott. A 10. percben tizenegyeshez jutott a Barcelona. Már-már úgy tűnt, hogy a Barcelona elszórakozta a ziccerét, amikor Antonini sodorta el a tizenhatoson belül Messit. A sértett állt a labda mögé, és habár Abbiati érezte a sarkot, a labda a hálóban kötött ki.

Az első gól után nem vett vissza a Barcelona, és egyértelműen további gólokat szeretett volna lőni, ehelyett azonban a 32. percben Nocerino révén egyenlített a vendég AC Milan. A középpályást Ibrahimovic ugratta ki remekül, aki nem is hibázott, 13 méterről vágta be a labdát Victor Váldes mellett.

""

Tíz perc sem telt el, és egy újabb tizenegyes után ismét megszerezte a vezetést a hazai csapat. A büntető meglehetősen vitatható volt: egy szögletnél Nesta rángatta Busquets mezét, majd Puyol valóságos body checket mutatott be, amikor beállt Nesta elé. Busquets elesett, a játékvezető pedig habozás nélkül a tizenegyespontra mutatott. Messi élt a lehetőséggel, és értékesítette az újabb büntetőt is.

A második félidő egy Ibrahimovic helyzettel kezdődött, amiből azonban nem tudott egyenlíteni a Milan, míg a másik oldalon Iniesta az 54. percben megszerezte a Barcelona harmadik –és első mezőny- gólját, hatalmas feladat elé állítva ezzel a vendégeket.

""

Az utolsó fél órában egy-egy felvillanása mindkét csapatnak volt, de újabb gól már nem született egyik oldalon sem, így maradt a 3-1-es végeredmény, melynek következtében a Barcelona jutott tovább a Bajnokok Ligája elődöntőjébe.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő:
FC Barcelona – AC Milan 3-1 (2-1)
Camp Nou, 94 629 néző. Vezette: Kuipers (holland)
Barcelona: Valdés – D. Alves, Piqué, Mascherano, Puyol – Xavi, Busquets, Iniesta – Cuenca, Messi, Fabregas
Milan: Abbiati – Abate, Nesta, Mexes, Antonini – Nocerino, Ambrosini, Seedorf – K. Boateng – Robinho, Ibrahimovic
Gólszerző: Messi (11., 41. – mindkettőt tizenegyesből) Iniesta (53.), illetve Nocerino (32.)