A Barcelona közel félmillió eurót kereshet a Girona elleni bajnokival

Méghozzá egy záradék miatt, amit a vasárnapi ellenfélnél kölcsönben futballozó Oriol Romeu szerződésébe került.
Nehéz döntés előtt áll Míchel és csapata, hiszen a sérülésekkel tizedelt Girona középpályásgondokkal küszködik a Barca elleni bajnoki előtt.
Iván Martín sérült, Donny van de Beek eltiltott, Jhon Solís játéka pedig kérdéses. A helyzet ezáltal odáig fajult a vendégeknél, hogy fontolóra vették Oriol Romeu szerepeltetését a 29. fordulóban.
Ez azonban komoly anyagi következménnyel járhat, ugyanis a gránátvörös-kékektől nyáron érkező labdarúgó a kölcsönkontraktus szerint nem játszhatna anyaegyesülete ellen.
Az úgynevezett „félelmi klauzula” szerint amennyiben Míchelék mégis a keretbe nevezik Romeut, és pályára is lép a Lluís Companys-ban, akkor a Girona 300 ezer eurót köteles átutalni a Barca számlájára.
A klubhoz közeli források azt sugallják, hogy a katalán rivális nem szeretné kifizetni az összeget, ám a végső döntést Quique Cárcel sportigazgató hozza majd meg az elkövetkező órákban.
A vasárnapi mérkőzés kulcsfontosságú mindkét együttes számára. A Barcelona szeretné megőrizni kiépített előnyét a Real Madrid előtt, a Gironának pedig szintén szüksége lenne a pontokra. Tíz fordulóval a vége előtt – a tavalyi történelmi idény után – egyáltalán nem biztos még a piros-fehérek bennmaradása.