Spanyol foci

A Barcelona kapitánya magát okolja a gyengébb eredményekért

Kép forrása: Ricardo Larreina/Europa Press via Getty Images

A szurkolóktól is sok kritikát kap, de nem véletlenül, visszatérése óta még nem azon a szinten futballozik, mint a sérülése előtt.

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Barcelona 2-2-es döntetlent játszott a hétvégén a Real Betissel. Így vesztett pontok tekintetében megint a Real Madridnál az előny, amelynek a hátránya két pontra csökkent, de eggyel kevesebb mérkőzést játszott. A katalán együttes pedig kétszer is vezetett, de a 94. percben pazar góllal egyenlített az andalúz gárda. Előtte a 63. percben volt eredményes a Betis egy tizenegyesből, amelyet Frenkie de Jong, a Barca csapatkapitánya hozott össze.

A Betis-Barcelona meccs összefoglalója:

A holland középpályás az előző idény vége óta öt hónapon keresztül volt sérült, hosszas huzavona után tudott csak újra visszatérni. Eddig 12 mérkőzése van a szezonban, mindösszesen 343 percet játszott, és többször is olyan hibákat vétett, amik sokba kerültek. A Barca-szurkolók is sokat kritizálják a visszatérése óta, merthogy messze nem abban a formában játszik, ahogy azt megszokhatták tőle. Ráadásul nem szabad elfelejteni, hogy még mindig a klub legjobban fizetett játékosa heti több mint 300 ezer eurót keres.

A Diario AS információi szerint Frenkie de Jong identitásválsággal küzd és magát okolja a gránátvörös-kékek rosszabb eredményeiért. A 27 esztendős középpályás a Betis elleni meccs után az öltözőben is bocsánatot kért az összehozott tizenegyesért, holott senki nem hibáztatta őt, ám csapatkapitányként úgy érezte, tartozik ennyivel a társaknak. A holland középpályás azonban roppant elszánt, hogy kemény munkával visszanyerje régi jó formáját.