A Barcelona figyeli Osimhen helyzetét és kész lépéseket tenni érte
Korábban is megkörnyékezték már, de a túl magas kivásárlási ár miatt nem sikerült nyélbe ütni az üzletet. Viszont mivel a szerződése 2026 nyarán lejár a Napolinál, így könnyen lehet, hogy 2025-ben jutányos áron sikerül megszerezni őt.
Az FC Barcelona és sportigazgatója, Deco figyelmesen kísérik Victor Osimhent a 2025-ös nyári átigazolási időszak előtt – értesült a Diario AS. A katalán klub úgy döntött, hogy Robert Lewandowski marad a szezon végéig az első számú csatáruk, aki félelmetes formában van: 18 bajnokin 16 találatot jegyzett. Viszont a Blaugranánál már a következő idényre is készülnek, melyben Osimhen neve is felmerült mint lehetőség, ugyanis a lengyel támadó már 37. életévét tapossa.
A 25 éves nigériai játékos jelenleg a többek között Sallai Rolandot is foglalkoztató Galatasaray együttesében szerepel kölcsönben a Napoli csapatától. A török klubnál eddig 15 találkozón lépett pályára, amelyeken 12 gólt szerzett és öt gólpasszt adott. Ezzel megerősítette hírnevét, mint az egyik legveszélyesebb csatár Európában.
A Napoli jelenleg 75 millió eurós árat követel Osimhenért, de nyitottak lehetnek egy olyan üzletre is, amelyben játékost is bevonnak. A Barcelona számára Osimhen az életkorát, gólerősségét és folyamatos fejlődését figyelembe véve kiváló opció lehet a csapat megerősítésére.
Victor Osimhen karrierje során több európai klubban is megfordult. Profi pályáját a német VfL Wolfsburgban kezdte, majd a belga Charleroi együtteséhez került, ahol 25 bajnokin 12 alkalommal volt eredményes. Innen továbbállt a francia Lille OSC csapatához, ahol 27 mérkőzésen 13 gólt szerzett. 2020-ban szerződött a Napolihoz, ahol 108 Serie A-mérkőzésen 65 gólt lőtt.
A dél-olasz együttesnél 2026 nyaráig szóló szerződése van. A nápolyiak nyáron is szerettek volna túladni rajta, érdeklődött iránta a Chelsea, valamint több szaúdi klub is, de túl magas kivásárlási ára miatt végül nem sikerült nyélbe ütni az üzletet. Azonban ha a Napoli pénzt szeretne még belőle látni, akkor 2025 nyarán mindenképp értékesíteni kell a játékjogát, s mivel a Barca már régóta figyeli a helyzetét, így könnyen meglehet az egymásra találás.
🚨 Victor Osimhen is, indeed, very much liked by Barcelona and has been followed for long. But he is only a ‘dream signing’ for now and Barça are rather looking at his option if he comes for free in 2025. pic.twitter.com/YPoVnUOkAX
— Ronit (@FCBRonit) September 27, 2023