
Deco és Hansi Flick is közös álláspontot képvisel.
Wojciech Szczęsny a nehéz kezdés után egyre jobb formába lendült a Barcelona kapujában. Az elmúlt hetekben igazán meggyőző teljesítményt nyújtott, szerdán elérte eddigi csúcspontját. A BL-nyolcaddöntőben kiemelkedő védésekkel segítette csapatát a Benfica 1-0-s legyőzéséhez.
A korábbi Arsenal és Juventus hálóőr nyolc hárítást mutatott be a találkozón.
„Szczesny megmentett minket” – a Barca mestere óvatosságra int
A katalán együttes még októberben szerződtette Szczęsnyt, miután kiderült, hogy Marc-André ter Stegen súlyos térdsérülése miatt a szezon hátralévő részét kihagyja.
Szczęsny csak január elején kapott lehetőséget, és bár kezdetben bizonytalan volt, különösen a Benfica (még a BL alapszakaszában – a szerk.) és a Real Madrid ellen, Hansi Flick kitartott mellette. A bizalom kifizetődött, hiszen a 34 éves kapus most Lisszabonban javított korábbi teljesítményén.
Szczęsny a visszavonulásából tért vissza. A Barcelonához történő érkezésekor csak a szezon végéig kötelezte el magát.
Az eredeti tervei szerint a nyáron ismét szögre akasztja a kesztyűt, ám mostanra jelentősen megnőtt az esélye annak, hogy legalább további egy évre Katalóniában marad.
Ennek oka, hogy Deco és Hansi Flick is szeretné, ha Szczęsny meghosszabbítaná a szerződését.
A Relevo szerint a klub a következő hetekben ajánlatot is fog tenni neki.
A vezetőség elképzelése szerint ő és Marc-André ter Stegen versenyeznek a kezdő pozícióért, míg harmadik számú kapusként Diego Kochen vagy Ander Astralaga kaphat szerepet.
BREAKING: FC Barcelona are reportedly interested in offering Wojciech Szczęsny a contract extension—with a special clause allowing cigarette breaks—after his stellar performance against Benfica.
(Via: @lemarcaspors) pic.twitter.com/lJcfbr5IS9
— UEFA Center (@UEFACentel) March 6, 2025