A Barcelona 3 millió euróra van a legújabb szerzeményétől

A gránát-vöröskékek Dél-Amerikából igazolnának új védőt és nem sokra vannak attól, hogy januárban nyélbe is üssék az üzletet
A Barcelona mindenképpen szeretne egy védőt igazolni azok után, hogy Inigo Martinez augusztusban az Al-Nassrhoz igazolt. Lehetőleg már a télen, de a jövő nyáron mindenképpen.
A spanyol bajnok lehetőségei azonban anyagi értelemben korlátozottak. Hiszen elismert sztár aligha csatlakozhat a gárdához. Kivétel, hogyha sikerülne ingyen leigazolni.
Ami azonban az olcsó opciókat illeti, a hírek szerint a Barcelona felvette a kapcsolatot Luiz Benedetti ügynökével.
19 éves játékos a nyáron került be a Palmeiras első csapatába, de néhány hónap alatt már felhívta magára a katalánok figyelmét.
A sportigazgató, Deco szerint ő az egyik lehetőség a Barca védelem megerősítéséhez, és a Mundo Deportivo szerint a brazil klub már meg is határozta a játékos vételárát.
Azaz Luiz Benedetti 15 millió euróba kerülne a Barcelonának, hogyha le akarná igazolni.
Ami egyébként nem irreális összeg. Bár a spanyol bajnok így is csak 12 millió eurót lenne hajlandó fizetni a futballistáért.
Ami a védő mellett szól, hogy az életkora miatt hivatalosan játszhatna a második csapatban, vagyis nem terhelné a klub büdzséjét a fizetése.
A Barcelona védelme mindenképpen erősítésre szolgál, azonban Benedettivel a kockázat sem kicsi. Nemcsak a kora miatt, hanem azért is, mert nincs tapasztalata az európai futballban.
A kérdés, hogy a Barcelona vár-e a nyárig, hogy megszerezzen egy lehetséges ingyenes igazolást? Vagy akár már januárban kiveti a hálóját a brazil játékosra, hogy a tavasszal beleerősödjön a La Ligába? Hiszen addigra véget ér a Palmeiras szezonja.