Nemzetközi labdarúgás

A Barca két perc alatt fordított, bukott a Chelsea, az Arsenal, a Roma

""

A Barca messze nem a tavalyi formáját idézi, és Messi sem segíthetett kedd este a Leverkusen ellen, ennek ellenére két perc alatt megfordult a szerencséje a katalán alakulatnak a hajrában. A szokás szerint agresszív Bayer egy szögletet követően szerzett vezetést az első félidő közepén, amikor Kirjakosz Papadopulosz a bizonytalan Marc-André Ter Stegen kapust megelőzve egy méterről a hálóba fejelt. Neymar egyenlíthetett volna, de a kapufát találta el, aztán a másik oldalon viszont Chicharito alakíthatta volna 0-2-re az állást, ám csúnyán fölépuskázta a ziccerét. A végére beszoruló németek ellen egy csereember, Sergi Roberto egyenlített, majd rövidesen egy másik csere, Munir El Haddadi adott gólpasszt a védhetetlen gólt jegyző Luis Suáreznek.

A vehemensen kezdő BATE félóra alatt hármat rámolt be a Romának, ebből kétszer a balbekk Filip Mladenovics lepte meg Wojciech Szczesny kapust. A Farkasok kissé későn ébredtek, s bár feljöttek mínusz egyre Gervinhónak és Vaszilisz Toroszidisznek köszönhetően, Alessandro Florenzi szép lövése a lécen csattant, így otthagyták a fogukat Fehéroroszországban.

Az F jelű négyesben a Bayern 28 perc alatt négyet vágott az Allianz Arénában a Dinamo Zagrebnek, amelyről a látottak alapján kevesen hitték volna el, hogy 45 tétmeccs óta veretlen. Robert Lewandowski két asszisztot is megköszönhetett Thiagónak, három gólja közül a középső csak hajszállal juthatott túl a gólvonalon. A lengyel ász legutóbbi három meccse folyamán átlagban 25 percenként köszönt be. Douglas Costa gól-gólpasszal zárt, Götze egyik lövése is kapuba jutott Eduardo segítségével.

Az Arsenalban hiába remekelt a Walcott, Sánchez páros, mert a labda háromszor is találkozni akart az Ágyúsok hálójával. Egy levágódó lövés, egy Ospina-könnyelműség, és egy szemfüles izlandi csatár, Alfred Finnbogason okozta a Wenger-csapat vesztét az Olympiakosz ellen, az Emiratesben. A következő két körben a Bayernnel meccselnek majd a nullapontos londoniak…

José Mourinho számára ez volt az a Chelsea-összecsapás, amelyen semmiképp sem ünnepelt volna, hiszen annak a Portónak az otthonába tért vissza, amelyet 11 éve BL-címig vezezett. A portugál mesternek végül nem is volt oka erre, csapata a szezonban már ötödik vereségét szenvedte el, és még csak szeptembert írunk. A Porto-nevelés André André egy kipattanót vágott be, ezután jött Willian szabadrúgásgólja, amelynél esélye sem volt a 152. BL-meccsével rekorder Iker Casillasnak. A fordulás után Maicon fejese miatt ismét futhatott az eredmény után a Chelsea, de hiába rohamozott immár Eden Hazarddal a pályán, nem tudott egyenlíteni.

A G-csoport másik meccsén a paraguayi szélső, Derlis González osztott ki két gólpasszt Tel-Avivban, a Dinamo Kijev így simán nyert a Makkabi otthonában.

A H jelű kvartettben a Zenit második győzelme alkalmával is Hulk volt a sikerkovács, most a vendég Gent bánatára. Ezúttal azonban az előkészítésben jeleskedett a brazil kolosszus, ő is két assziszttal tűnt ki.

A Valencia Szofian Feguli bombasztikus lövése révén vitte a három pontot Lyonból, a tar algériaié talán a játéknap legszebb találata.

BL-csoportkör, 2. forduló, keddi végeredmények:

E-csoport

Barcelona-Leverkusen 2-1 (Sergi Roberto 80., Suárez 82., ill. Papadopulosz 22.)

BATE-Roma 3-2 (Sztaszjevics 8., Mladenovics 12., 30., ill. Gervinho 66., Toroszidisz 81.)

Az E-csoport állása:

1 "Spain" Barcelona 2 1 1 0 3 2 +1 4
2 "Germany" Bayer Leverkusen 2 1 0 1 5 3 +2 3
3 "Belarus" BATE Boriszov 2 1 0 1 4 6 −2 3
4 "Italy" Roma 2 0 1 1 3 4 −1 1

F-csoport

Bayern München-Dinamo Zagreb 5-0 (Douglas Costa 12., Lewandowski 22., 28., 55., Götze 25.)


 

Arsenal-Olympiakosz 2-3 (Walcott 35., Sánchez 66., ill. Pardo 33., Fortunisz 40., Finnbogason 67.)

Az F-csoport állása:

1 "Germany" Bayern München 2 2 0 0 8 0 +8 6
2 "Greece" Olympiakosz 2 1 0 1 3 5 −2 3
3 "Croatia" Dinamo Zagreb 2 1 0 1 2 6 −4 3
4 "England" Arsenal 2 0 0 2 3 5 −2 0

G-csoport

Porto-Chelsea 2-1 (André André 38., Maicon 51., ill. Willian 45+1.)


í
Makkabi Tel-Aviv-Dinamo Kijev 0-2 (Jarmolenko 4., Júnior Moraes 50.)


 

A G-csoport állása:

 

1 "Portugal" Porto 2 1 1 0 4 3 +1 4
2 "Ukraine" Dinamo Kijev 2 1 1 0 4 2 +2 4
3 "England" Chelsea 2 1 0 1 5 2 +3 3
4 "Israel" Makkabi Tel-Aviv 2 0 0 2 0 6 −6 0

H-csoport

Zenit-Gent 2-1 (Dzjuba 35., Satov 67., ill. Matton 56.)


 

Lyon-Valencia 0-1 (Feguli 41.)


 

A H-csoport állása:

1 "Russia" Zenit 2 2 0 0 5 3 +2 6
2 "Spain" Valencia 2 1 0 1 3 3 0 3
3 "France" Lyon 2 0 1 1 1 2 −1 1
4 "Belgium" Gent 2 0 1 1 2 3 −1 1

GÓLOK PERCRŐL PERCRE

BATE-Roma 3-2, Toroszidisz, 81.p.

⚽⚽ Barca-Leverkusen 2-1, SUÁREZ, 82.p.

Barca-Leverkusen 1-1, Sergi Roberto, 81.p.

BATE-Roma 3-1, Gervinho, 66.p.

Arsenal-Olympiakosz 2-3, Finnbogason, 67.p.

Arsenal-Olympiakosz 2-2, Sánchez, 66.p. – fejes

Zenit-Gent 2-1, Satov, 67.p.

Bayern-Dinamo Zagreb 5-0, Lewandowski, 55.p. – tripla

Zenit-Gent 1-1, Matton, 56.p.

Chicharito ordító ziccerben hibázott 1-0-s Leverkusen-vezetésnél a Nou Campban:

Porto-Chelsea 2-1, Maicon, 51.p.

Makkabi Tel-Aviv-Dinamo Kijev 0-2, Júnior Moraes, 50.p.

Porto-Chelsea 1-1, Willian, 45.p. – szabadrúgásból

Lyon-Valencia 0-1, Feguli, 41.p.

Arsenal-Olympiakosz 1-2, Fortunisz, 40.p.

!!! Porto-Chelsea 1-0, André André, 38.p. !!!

Arsenal-Olympiakosz 1-1, Walcott, 35.p.

Zenit-Gent 1-0, Dzjuba, 35.p.

Arsenal-Olympiakosz 0-1, Pardo, 33.p.

BATE-Roma 3-0, Mladenovics, 30.p.

Bayern-Dinamo Zagreb 4-0, Lewandowski, 28.p. – 3 meccs, 9 gól

Úgy néz ki, hogy megtörik a Dinamo 45 tétmeccses veretlenségi szériája.

Bayern-Dinamo Zagreb 3-0, Götze, 25.p.

!!! Barcelona-Leverkusen 0-1, Papadopulosz, 22.p. !!! – egy méterről fejelt

Bayern-Dinamo Zagreb 2-0, Lewandowski, 22.p.

BATE-Roma 2-0, Mladenovics, 12.p.

Bayern-Dinamo Zagreb 1-0, Douglas Costa, 12.p.

BATE-Roma 1-0, Sztaszjevics, 8.p.

Makkabi Tel-Aviv–Dinamo Kijev 0-1, Jarmolenko, 4.p.

1.: Chicharito rögtön tesztelte Ter Stegent egy jobb oldali beadás után!

20:45. KEZDŐDIK!

E-csoport
Barcelona-Bayer Leverkusen (BL, 20:45), a kezdők:

Barcelona: Ter Stegen – Alves, Piqué, Mascherano, Mathieu – Busquets, Rakitic, Iniesta – Sandro, Suárez, Neymar.

Leverkusen: Leno – Donati, Tah, Papadopulosz, Wendell – L. Bender, Kramer – Kampl, Calhanoglu, Bellarabi – Chicharito.

BATE-Roma (BL, 20:45), a kezdők:

BATE: Csernyik – Poljakov, Dubra, Milunovics, Mladenovics – Sztaszjevics, Nikolics, Jablonszkij, M. Vologyko – Gordejcsuk, Szignyevics.

Roma: Szczesny – Florenzi, Manolasz, De Rossi, Digne – Vainqueur, Nainggolan, Pjanic – Salah, Gervinho, Iturbe.

F-csoport
Bayern München-Dinamo Zagreb (BL, 20:45), a kezdők:

Bayern: Neuer – Lahm, Boateng, Alaba, Bernat – Thiago, Kimmich – Coman, Götze, Douglas Costa – Lewandowski.

Dinamo Zagreb: Eduardo – Matei, Benkovic, Taravel, Pivaric – Machado, Ademi – Szudani, Antolic, Junior Fernandes – Pjaca.

Arsenal-Olympiakosz (BL, 20:45), a kezdők:

Arsenal: Ospina – Bellerín, Koscielny, Gabriel, Gibbs – Cazorla, Coquelin – Ozlade-Chamberlain, Özil, Sánchez – Walcott.

Olympiakosz: Roberto – Elabdellaoui, Sziovasz, Botía, Leandro Salino – Cambiasso, Kasami, Fortunisz – Sebá, Ideye, Felipe Pardo.

G-csoport
Porto-Chelsea (BL, 20:45), a kezdők:

Porto: Casillas – Maxi Pereira, Maicon, Marcano, Martins Indi – Danilo Pereira, Imbula, Rúben Neves – André André, Aboubakar, Brahimi.

Chelsea: Begovic – Ivanovics, Zouma, Cahill, Azpilicueta – Mikel, Fabregas – Ramires, Willian, Pedro – Diego Costa.

Makkabi Tel-Aviv–Dinamo Kijev (BL, 20:45), a kezdők:

Makkabi: Rajkovics – Dasza, Tibi, Ben Haim, Rikan – Vermut, N. Mitrovics, Alberman, Perec, Zahavi – Ben Baszat.

Kijev: Sovkovszkij – Danilo Silva, Hacseridi, Dragovic, Antunes – Szidorcsuk, Veloso – Derlis González, Ribalka, Jarmolenko – Júnior Moraes.

H-csoport
Zenit-Gent (BL, 20:45), a kezdők:

Zenit: M. Kerzsakov – Szmolnyikov, Garay, Lombaerts, Anyjukov – Javi García, Witsel – Satov, Danny, Hulk – Dzjuba.

Gent: Sels – Rafinha, L. Nielsen, S. Mitrovics, Asare – Neto, Kums – Milicevic, Szajef, Matton – Depoitre.

Lyon-Valencia (BL, 20:45), a kezdők:

Lyon: Lopes – Jallet, Bisevac, Umtiti, Morel – Darder, Gonalons, Tolisso – Valbuena, Lacazette, Kalulu.

Valencia: Domenech – Cancelo, Mustafi, Abdennúr, Orbán – Javi Fuego, Enzo Pérez, Parejo – Piatti, Negredo, Feguli.

A Barcelona a sérült Leo Messi nélkül is megszerezne első győzelmét a BL 2015-2016-os csoportkörének keddi játéknapján, a 2. fordulóban! A José Mourinho vezette Chelsea a portugál mester korábbi csapatához, a Portóhoz látogat! Kövesd élőben a fejleményeket velünk!

""