Átigazolási hírekSpanyol foci

A Barca döntött: a játékos 20-25 millióért vihető, ő azonban maradna

Kép forrása: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images

A katalán együttes csak játékoseladásokból tudja finanszírozni Nico Williams érkezését, de Andreas Christensen távozása az előzetesen vártnál jóval nehezebb lehet: a dán maradna, kérői pedig kénytelenek várni.

A Barcelona számára kulcsfontosságú a keret kurtítása, amennyiben valóban komolyan gondolják az Athletic-szélső megszerzését már ezen a nyáron. A felerősödő sajtóértesülések hallatán a La Liga első embere, Javier Tebas is megerősítette: csak játékoseladások után lesz hely leigazolni a kisebbik Williams-fivért.

A klub egyik első számú kiszemeltje erre a célra Andreas Christensen, aki sérülései miatt a 2024–25-ös szezon nagy részét kihagyta. A dán amikor játszott, nem lógott ki a sorból. A hat meccs – 259 perces mutató viszont nem túl bíztató a jövőre nézve.

A Sempre Barca úgy tudja, a spanyol bajnoki címvédő már az árcédulát is rárakta játékosára, akiért 20-25 millió eurót szeretne kapni.

Egyelőre Szaúd-Arábiából mutatkozik a legkomolyabb érdeklődés a skandináv bekkért.

A Neom SC, az Al-Shabab és az Al-Nassr is hajlandó lenne fizetni a kért összeget. Ám a probléma az, hogy Christensen Európában, sőt, Barcelonában képzeli el a folytatást.

A centerhalf neve felmerült többek között a Juventus és az Aston Villa mellett több PL-csapat radarján is, de konkrét ajánlat még nem érkezett érte.

Rotáció középső védő poszton

A Barcának nem lesz egyszerű dolga, ha pénzzé akarja tenni Christensen játékjogát, hiszen szerződése „csak” 2026 nyaráig szól, így januártól szabadon tárgyalhatna bármelyik együttessel egy új kontraktusról. Sérülékenysége pedig tovább csökkenti piaci értékét.

Hansi Flick irányítása alatt ugyan jól mozgott, de nagy a verseny a hátvédsorban. Araújo, Cubarsí, Inigo Martínez és Eric García is a kezdőcsapatba kerülésért harcol.

A katalán gigásznak tehát nemcsak eladnia kell, hanem ebben az esetben meg is kell győzze saját játékosát a távozásról. Máskülönben veszélybe kerülhet a klub egyik legnagyobb nyári célpontjának, Nico Williamsnek a megszerzése.