Magyar foci

A bajnoki cím is eldőlhet a tiszai csúcsrangadón a nagyecsedi gólzsák szerint

Balázsi Péter, a kanyáriak játékosa viszont úgy véli, a vasárnapi rangadó még nem hoz döntést az aranyért folytatott harcban.
Marcsek Zoltán a szon.hu-nak nyilatkozva kijelentette, a bajnoki cím is eldőlhet a Tiszakanyár-Nagyecsed rangadón.
– Most erre azt kellene mondanom, hogy nem, hiszen messze még a vége és bármelyik csapat hibázhat a rangadó után is. Ugyanakkor ki merem jelenteni, hogy a vasárnapi mérkőzés dönt az elsőség sorsáról! Ha mi nyerünk, akkor öt pontra nő az előnyünk a kanyáriakkal szemben, és szerintem nem lesz már csapat, amelyik megállít bennünket. Viszont ha a Tiszakanyár kerekedik felül, akkor megelőzne bennünket a tabellán, és ettől vélhetően szárnyakat kapna. Úgyhogy nagy a tét, aki igazi focicsemegére vágyik, annak ott a helye vasárnap Tiszakanyáron!

A tiszakanyári Balázsi Péter szerint viszont még nem születik döntés vasárnap.
– Biztos vagyok benne, hogy nem, mert érzésem szerint a rangadó után a Nagyecsed és mi is fogunk még botlani. Ha mi nyerünk vagy döntetlen lesz a vége, akkor nem alakul ki számottevő különb­ség a csapatok között, de ha kikapnánk – amit persze nem tudok elképzelni –, akkor az öt pontos differencia esetén sem mondanám azt, hogy az Ecsedé a bajnoki cím. Nem kell messzire menni, ellenfelünk aligha gondolta volna, hogy a Balkány ellen pontokat veszít. Az elsőség tehát nem most dől el, de a meccs nyilván befolyásolja a bajnoki cím sorsát.
 

Fotó: szon.hu