Röplabda

A bajnoki cím a cél a Gödöllő női röplabdacsapatánál

""

"Nagy feladat áll előttünk, amelynek mindenképpen szeretnénk megfelelni, de elég sok problémával kell megküzdenünk, ilyen például a teremhelyzet és a különböző bajnokságokhoz kötelezően előírt labdák beszerzése" – mondta a keddi sajtótájékoztatón Árpás Géza, a klub elnöke.   

Ludvig Zsolt, az együttes vezetőedzője elmondta, nagyon jó adottságú csapattal dolgozik, de keményen kell küzdeniük ahhoz, megszorongassák ellenfeleiket. Hozzátette: a bajnokság megnyerésén kívül a Magyar Kupa elhódítása is a terveik között szerepel, amihez – mint mondta – rengeteg munkára lesz szükség.  

 "A Közép-európai ligában való indulás előrelépést jelent a csapat számára, de probléma, hogy a 14 játékos helyett csak 11 fővel tudtunk nekivágni az idei évnek" – fogalmazott a tréner. A Gödöllő pénteken a Rijeka ellen játssza első hazai mérkőzését a sorozatban.  

""

"Régóta együtt van a csapat, ismerjük egymás gondolatát. Keményen küzdünk, hogy a vezetőség célkitűzéseit megvalósítsuk. Dolgozunk a körülményektől függetlenül" – mondta Kriegel Éva, a gárda egyik játékosa.   

A Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) részéről Földvári Péter főtitkár a sajtótájékoztatón elmondta: a céljuk továbbra is az, hogy a röplabda az öt kiemelt látványsport mellé kerüljön a TAO-kedvezményezettek körébe. Hangsúlyozta, hogy az MRSZ képviselői október 25-én egyeztetnek a miniszterelnökkel, illetve az állami sportvezetéssel az ügyben.