Egyéb sportok

"A 2032-es olimpia megváltoztathatná Queensland jövőjét."

Queensland vezetése támogatja, hogy az állam pályázzon a 2032-es nyári olimpia rendezéséért, amennyiben az ausztrál kormány és a helyi önkormányzatok biztosítják a szükséges anyagi forrásokat.

Erről Annastacia Palaszczuk, Ausztrália észak-keleti államának első embere beszélt hétfői sajtótájékoztatóján, melyen elmondta, hogy a játékoknak Brisbane, Gold Coast és Sunshine Coast adna otthont 2032. július 23. és augusztus 8. között.

"Ez sokkal több egy néhány hetes sporteseménynél. A 2032-es nyári olimpia és paralimpia alapjaiban változtathatja meg az állam jövőjét" – hangsúlyozta a politikus, hozzátéve, hogy megmutathatnák magukat az egész világnak, mivel az olimpia a televíziós közvetítések által több mint három milliárd emberhez jut el.

""
Annastacia Palaszczuk támogatja a 2032-es ausztráliai rendezést.

Fotó: Chris Hyde/Getty Images

Ráadásul – mint mondta – számításaik szerint 130 ezer új munkahelyet teremtene a rendezés, az eseményre látogató turisták pedig 20 millió ausztrál dollárt (4,1 milliárd forint) költenének az országban.

Ausztrália 1956-ban (Melbourne) és 2000-ben (Sydney) rendezett nyári játékokat, Queensland állam azonban még nem volt házigazda. Brisbane az 1992-es olimpiára pályázott, ám azt Barcelona nyerte el.

A több mint 12 év múlva sorra kerülő esemény iránt a jelenlegi hírek szerint Ausztrália mellett Indonézia, India, Spanyolország, Németország, Olaszország, Nagy-Britannia és Oroszország is érdeklődik, a két Korea pedig vizsgálja egy közös pályázat lehetőségét.

Borítókép: Richard Heathcote/Getty Images