Egyéb sportok

A 2018-as téli olimpiára készül a MOB

A 2018-as, pjongcsangi téli olimpiára készülő magyar sportolók összesen 63 millió forint ösztöndíjat kapnak – derült ki a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) keddi sajtótájékoztatóján.
"Az ösztöndíjakat 14 hónapon keresztül folyósítják különböző összegben, s a nyugodt felkészülést biztosítják a sportolók számára" – mondta Bartha Csaba MOB-főtitkár. Hozzátette: 19 sportoló részesül a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által biztosított 210 ezer dolláros támogatásból, amelyre sikeresen pályázott a MOB.
 
A sportvezető kijelentette, hosszú idő után először nemcsak a kvalifikációval kapcsolatban fogalmazhatnak meg várakozásokat, hanem az eredményeket illetően is, mivel a rövidpályás gyorskorcsolyázók komoly éremeséllyel indulhatnak majd a dél-koreai játékokon. Gyarmati Anna hódeszkás, Miklós Edit és Samsal Dalibor alpesi síző, Tóth Ivett műkorcsolyázó és a vegyes curlingcsapat is komolyabb eredmény elérésében bízhat, ha sikerül kvótát szerezni. Összességében másfélszer akkora magyar csapattal számol a MOB, mint amekkora Szocsiban (16) volt.

A MOB elnöke szerint természetes, hogy vannak pályázat ellenzők " EGYÉB SPORTOK › Friss hírek

 
Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató arról beszélt, hogy a riói ösztöndíjasok közül Szász Emese vívó aranyérmet nyert, továbbá a támogatásban részesülők 80 százaléka kijutott a tavalyi nyári játékokra, s biztos benne, hogy a mostani támogatások is jó helyre kerülnek.
Megjegyezte, az ösztöndíj a versenyzőkhöz érkezik közvetlenül, az ő gondtalan felkészülésüket segíti.
 
Az eseményen jelentették be, hogy a Toyota platinafokozatú támogatója lett a MOB-nak.
 
"Azt gondoljuk, a mozgalom szellemisége és a Toyota hitvallása közös gyökerekből fakad. Szeretünk küzdeni, sportolónak tekintjük magunkat" – mondta László Richárd, a Toyota Central Europe magyarországi divíziójának igazgatója.
 
A 19 ösztöndíjban részesülő sportoló:
Bácskai Sára Luca, Burján Csaba, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Keszler Andrea, Knoch Viktor, Kónya Zsófia, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Oláh Bence (rövidpályás gyorskorcsolya), Nagy Konrád (gyorskorcsolya), Tóth Ivett (műkorcsolya), Archam Chiara, Kékesi Márton, Miklós Edit, Samsal Dalibor, Szőllős Barnabás, Szőllős Benjámin (alpesi sí), Szőcs Emőke (sílövészet)
 

Olimpia 2024: megszólalt a MOB elnöke " EGYÉB SPORTOK › Friss hírek