Magyar foci

95 éve született a legendás Aranycsapat kapusa

Grosics Gyulára, az Aranycsapat kapusára emlékezett szerdán az Aranycsapat Testület abból az alkalomból, hogy a Fekete Párducnak is nevezett labdarúgó február 4-én lenne 95 éves.

Az Olimpia-parkban az ötkarikánál megtartott eseményen Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke beszédében azt emelte ki, hogy a Nemzet Sportolójának is megválasztott kiváló kapus sokat tett a hazájáért, mégis számos megaláztatás érte, a kommunista diktatúra idején kémkedés vádjával le is tartóztatták.

Bajkai István országgyűlési képviselő, a testület alelnöke felidézte Grosics Gyula játékos-, majd sportvezetői pályafutását. Emlékeztetett rá, hogy a magyar labdarúgó válogatott kapuját 86 alkalommal védte, és ezekből csak 13 volt vesztes mérkőzés.

Hozzátette: Grosics tagja volt az 1952-ben Helsinkiben olimpiai aranyérmes magyar együttesnek, 1953 novemberében védett az évszázad mérkőzésén, az angolok elleni 6-3-as diadal során, valamint az 1954-es berni világbajnokságon, ahol ezüstérmet nyert. Megemlítette azt is, hogy Grosics 1957-ben, 1959-ben és

1961-ben is szavazatot kapott a France Football Aranylabda-szavazásán. Hangsúlyozta, hogy haláláról a eurosport.com-tól kezdve a The Guardianig megemlékezett a világ, kiemelve, hogy a mágikus magyar válogatott, "a nagybetűkkel írt LABDARÚGÁS sarokköve" távozott.

"Grosics Gyula emléke örökké él bennünk, ő olyan csillag az égen, akit az elkövetkezendő generációk példaképként követnek, hisz tőle megtanulhatják az alázatot, a kitartást, a hazaszeretet, a becsületet és a szerénységet" – fogalmazott Bajkai, aki szerint Grosics igazi magyar ember, igazi klasszis, igaz keresztény lélek volt.

Grosics Edina, a legendás hálóőr leánya elmondta, elsősorban hazaszeretet tanult édesapajától, aki mindig büszke volt arra, hogy magyar ember.

Borítókép: Facebook.com/ Budapest Honvéd