Nemzetközi labdarúgás

80 milliót adna volt játékosáért a Manchester

Paul Pogbát évekig figyelték reménykedve a Manchester United-drukkerek. Sokan a megváltót, az új középső középpályást látták benne, aki talán pótolhatja majd Paul Scholes-t, a klub legendás játékást. Sir Alex Ferguson azonban vonakodott lehetőséget adni a játékosnak, és amikor 2012 januárjában sérülések miatt a kezdőbe kerülhetett volna az addig remekül teljesítő Pogba, Fergie inkább "reaktiválta" a visszavonult Paul Scholes-t és benne bízott.

""

Pogba és ügynöke így a távozás mellett döntöttek, nem írták alá a klub által kínált új szerződést, a játékos a Juventusnál kötött ki. Az MU-drukkerek már ekkor nagyon bánták, hogy így alakult, hát még akkor, amikor Pogba zseniálisan kezdett futballozni a torinói csapatban.

Mára Európa egyik legkeresettebb játékosa lett, és egyre több hír szól arról, hogy visszavásárolná őt korábbi csapata. Néhány hete maga Pogba is azt mondta, hogy még mindig nagyon szereti a klubot, nem rég azt mondta róla az ügynöke, hogy már nem sokáig játszik a Juvénál, ma pedig az általában megbízható, jól értesült torinói La Stampa arról számolt be, hogy az MU 80 millió eurós ajánlatot tett érte, Pogba pedig évi 9 millió eurót kereshetne (ez heti 170 ezer euró) az Old Traffordon.

Érdeklődik iránta a Real Madrid, a Paris Saint-Germain és a Manchester City is, de a "Vörös Ördögöknek" pont rá lenne szüksége a középpályán, Louis van Gaal is kedveli a játékát, ezért talán némi lépéselőnyben lehetnek a Financial Fair Play (FFP) szabályozással is összhangban működő, hatalmas bevételt generáló manchesteriek – írta a SamsungSport.

Nemzetközi és magyar átigazolási hírek!