Angol foci

66 milliós rémálom: döbbenetes mutatókat produkált az MU-sztárigazolása

Kép forrása: Getty Images

Rémálomszerűen sült el Benjamin Sesko első mérkőzése kezdőként a Manchester United színeiben. A szlovén csatár Grimsby Town elleni teljesítménye inkább tűnik statisztikai hibának, semmint egy 66 millió fontos igazolás produkciójának.

Mint arról a Sport365 beszámolt, újabb arcpirító blamázzsal nézett szembe a Manchester United szerda este.

Ruben Amorim csapata hamar kétgólos hátrányba került a negyedosztályú Grimsby otthonában a Ligakupa második fordulójában. A Vörös Ördögök hiába kapaszkodtak vissza Bryan Mbeumo, majd Harry Maguire góljaival, végül tizenegyesekkel kiestek.

Amorim hangzatos nyilatkozatot tett a kudarcot követően.

„Nem az számít, hogy visszajöttünk-e vagy sem, hanem az, milyen jeleket adott a csapat a mérkőzésen, főleg az elején. Úgy gondolom, a jobb csapat nyert, ők voltak egyedül a pályán. A legjobb játékosok is kikaphatnak, mert egy valódi csapat bármilyen sztárt felülmúlhat. A játékosok ma nagyon hangosan beszéltek a pályán. Ennyi. Vesztettünk, a jobb csapat nyert” – fogalmazott az MU vezetőedzője.

„Elvesztette az öltözőt?” – forronganak a United-szurkolók Amorim nyilatkozata után

Az egyik legkiábrándítóbb teljesítményt a kezdőcsapatba először bekerülő, a nyáron 66 millió fontért igazolt Benjamin Sesko nyújtotta.

A LiveScore adatai szerint a támadó mindössze 11 passzt kísérelt meg, ebből csak 7 jutott célba – ami 63,6%-os pontosságot jelent. Tízszer vesztette el a labdát, és hiába próbált a kapu előtt veszélyeztetni, két lövése találta el a kaput, további három pedig a Grimsby védőiben akadt el. A 12 párharcából mindössze kettőt nyert meg.

 

A 22 éves játékos nagy reményekkel érkezett az RB Leipzigtől. Bemutatkozásakor még arról beszélt, hogy „a klub pozitív energiája és családias légköre a legjobb hely ahhoz, hogy elérjem a maximumot és beteljesítsem az ambícióimat”. Egyelőre azonban a pályán nem sikerült igazolnia a várakozásokat. Kétszer csereként állt be, most pedig kezdett, ám maradandót ezúttal sem tudott alkotni.

A Vörös Ördögök a hétvégén az újonc Burnley ellen próbálhatják kijavítani a blamát az Old Traffordon. Sesko számára pedig égető szükség lenne egy olyan mérkőzésre, ahol végre bizonyítja, miért fizettek érte egy vagyont.