Egyéb sportok

53 éve a képernyőn a legendás riporter, "Gyere kicsi lány" – Portré

Vitray Tamás jelenleg is képernyőn van, mitöbb a Digi Sport televíziós csatorna egyik legérdekesebb műsorát vezeti hétről-hétre. A Kibicek című műsor legendás megalkotója, november 5-én ünnepelte 79. születésnapját, ebből az apróból egy portré keretében tisztelgünk munkássága előtt.

""

Vitray Tamás 1932 november 5-én Budapesten született. A Kossuth-díjjal és a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze címmel büszkélkedő Vitray Tamás 1952-ben végzett a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, ezt követően díszletmunkás volt a Magyar Néphadsereg Színházában.

Az egyetemi évei alatt már céltudatosan a sajtó és média felé fordult. Az Idegen Nyelvek Főiskolájának angol sajtó szakán tanult és a Honvédelmi Minisztériumban fordítóként dolgozott. Ezzel egy időben és követően rövid ideig dolgozott a Magyar Rádiónál, a Chemolimpexnél, a Kínai Népköztársaság Nagykövetségén.

Első televíziós szereplése 1958 augusztus 5-én volt, amikor angoltudása miatt kérték fel amerikai atlétákkal interjú készítésére. Az interjú két okból is emlékezetesre sikerült: egyrészt a riporter és Rafer Johnson atléta közti magasságkülönbséget úgy hidalták át, hogy Vitray sámlira állt; másrészt Vitray abban hiszemben dolgozott, hogy felvétel készül, csak utólag tudta meg, hogy élő adás volt (mint minden műsor az akkori MTV-n, mivel nem rendelkeztek rögzítéshez szükséges berendezésekkel).

A legfontosabb televíziós műsorai: Könyvei, amelyeket írt:
12 szék (1967)
Fekete-fehér, igen-nem (1972)
Ötszemközt (1973-1997)
Csak ülök és mesélek (1975-1978, majd 1983-1984)
Kapcsoltam (25 adást vezetett)
Telefere (azelőtt Tóksó, 1985-1989)
Hogy is van ez? (1996-1997)
Az én olimpiáim (2000)
Kibicek (2009-
Jégországból jelentkezem (1963);
Mexikói mozaik (1969);
Amerikai mozaik (1972);
Hivatásos sportrajongó (1981);
Az egész fele (1984);
Csak ülök és kérdezek …(1990);
Vitray (2000);
Morzsabál (2003);
Kiképzés (2008).

1959 december 1-jén a Magyar Rádió és Televízió Televíziós főosztálya Agitációs Propaganda Osztályán a sportrovat belső munkatársa lett. 1963-ban a Testnevelési Főiskolán szerzett sportszervezői oklevelet.

Az első külföldi közvetítése 1960 januárjában Prágából a Csehszlovákia – Brighton-Tigers (angol-kanadai) profi együttes jégkorongmérkőzése volt. Első sportkommentátori sikerét ugyanebben az évben a garmisch-partenkircheni Műkorcsolya Európa-bajnokság közvetítése hozta meg. 1968 július 1-jétől főmunkatárs lett. Sporton kívül vezetett vetélkedőket, 1970-ben az első Hétnek, valamint az első Fórumnak is ő volt a műsorvezetője.

1975 december 1-jétől a Szórakoztató és Zenei Főosztály osztályvezetője. 1981 július 1-jétől a Drámai Főszerkesztőség Dokumentum Dráma osztályvezetője. 1988 november 1-jén kinevezték a nyugdíjba vonuló Radnai János helyére a Sport Önálló Szerkesztőség élére, ahová egy rövid kitérő után – 1991 február 15-étől az MTV 2 csatorna intendánsa lett. 1992 március 15-én visszatért.

Alig van olyan sportág, amelyet ne közvetített volna a Magyar Televízióban. Az évek során megszámlálhatatlan Telesport- és helyszíni közvetítés, valamint számos nagy világverseny riportere volt. Összesen 21 téli- és nyári olimpiáról közvetített.

""

Vitray Tamás manapság (Fotó. foto.szerko.hu)

1997-től aktív nyugdíjas. 1999-től a Danubius rádióban vezetett sporttal foglalkozó telefonos beszélgetőműsort Ötfülközt címmel. Állandó vendége volt Gyulay Zsolt olimpiai bajnok kajakos. A műsor 2001 őszén átkerült a Klubrádióra. 2002 október 21-étől ismét kinevezték a Sportfőszerkesztőség élére.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem egyetemi tanára, a Magyar Televízió Örökös Tagja lett időközben.

A 2008-as olimpia volt az első 1960 óta, amelyet már nem a Magyar Televízióban közvetített (nem is utazott el a helyszínre), a kajak-kenu versenyek kommentátora volt a Eurosporton, valamint az RTL Klub Híradójában foglalta össze az olimpia aznapi fejleményeit. 2009 június 26-án majdnem egy év elteltével (akkor Baló György vendége volt A Szólás Szabadsága c. műsorban) újra megjelent a képernyőn Az Este c. műsor utolsó Szabadság téri adásában, mint az MTV Örökös tagja. Vitray Tamás 1958 óta dolgozott a tv-nél. 2009-ben Medveczky Balázs az MTV akkori alelnöke költségcsökkentésre hivatkozva elbocsátotta az MTV-től.

Felesége Kállai Bori színésznő, fogadott lánya Fonyó Barbara operaénekes. Két fia van első házasságából, Tamás és Péter.

""Díjai és kitüntetései:

Sport Érdemérem ezüst fokozat (1968)
Rózsa Ferenc-díj (1971)
Sport Érdemérem arany fokozat (1972)
Munka Érdemrend arany fokozat (1980)
Kiváló művész (1987)
Magyar Köztársaság zászlórendje (1990)
Opus-díj (1993)
Ambassador-díj (1993)
Aranyszarvas-díj (1994)
Joseph Pulitzer-emlékdíj (életművéért) (1995)
Egon Erwin Kisch-díj (1995)
Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, polgári tagozat (1996)
Pethő Sándor-díj (1999)
Aranytoll (2000)
Gerevich-díj (2001)
MSZOSZ–díj (2001)
Aranykor–díj (2001)
Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2002)
Prima Primissima díj (2003)
Kossuth-díj (2005)

Végül pedig nézzék meg velünk Vitray Tamás legemlékezetesebb riportjait, kommentárjait, a sport365.hu összeállítása: