Angol foci

45 éves negatív sorozatot szakított meg a Leeds United

Kép forrása: Carl Recine/Getty Images

A Manchester United tíz emberrel fejezte be a meccset, Noah Okafor pedig duplázott.

A Manchester United szurkolói 24 napot vártak arra, hogy csapatuk újra pályára lépjen a Premier League-ben. Ám hosszú várakozás és ebből adódóan a rengeteg idő a felkészülésre Michael Carrickéknek nem a legjobban sült el. Ugyanis az MU hazai pályán 2-1-re kikapott attól a Leeds Unitedtől, amely 1981-ben nyert legutóbb az Old Traffordon.

A PL-újonc trükkös ellenfél sokak számára ebben a szezonban, hiszen ott vannak az FA-kupa elődöntőjében is és egyre biztosabb bennmaradó lehet majd a szezon végén Daniel Farke gárdája.

Már az ötödik percben előnybe került a Leeds, Okafor góljának köszönhetően, a svájci pedig még az első félidőben duplázni tudott, így szezonbéli hat góljából kettőt a Manchester United ellen szerzett.

Az 56. percben az idény egyik legfurcsább piros lapját mutatta fel Paul Tierney játékvezető, ugyanis azok után állította ki Lisandro Martínez, hogy a VAR szerint nem kellett volna így döntenie. Ám a bíró úgy ítélte meg, hogy az argentin védő húzta Calvert-Lewin haját, és ez volt számára a perdöntő.

Carrick csapatának emberhátrányban is összejött még a szépítés. Casemiro a 69. percben beköszönt, és a hajrában a brazilnak még a duplázásra is volt esélye, de az egyenlítés már nem jött össze a manchesterieknek.

Így az MU veresége ellenére is ugyan maradt a harmadik, de az Aston Villa pontszámban már beérte őket 55 egységgel a negyedik helyen. A Leeds United pedig győzelmével a 15. a tabellán és nagy lépést tett a bennmaradás felé.

Premier League, 32. forduló:

  • Manchester United-Leeds United 1-2 (0-2)

vasárnap játszották:

  • Chelsea-Manchester City 0-3 (0-0)
  • Sunderland-Tottenham Hotspur 1-0 (0-0)
  • Nottingham Forest-Aston Villa 1-1 (1-1)
  • Crystal Palace-Newcastle United 2-1 (0-1)

szombaton játszották:

  • Liverpool FC-Fulham 2-0 (2-0)
  • Brentford-Everton 2-2 (1-1)
  • Burnley-Brighton 0-2 (0-1)
  • Arsenal-Bournemouth 1-2 (1-1)

pénteken játszották:

  • West Ham United-Wolverhampton Wanderers 4-0 (1-0)