Magyar foci

31 ezer forintért igazolt Barcelona nevelésű játékost a Kaposvár

""

Az NB I-ben sereghajtó csapat – az ukrán szabályok szerint – ekkora összeget volt köteles fizetni a Barcelonában nevelkedett játékosért régi egyesületének, a Karpati Lvivnek. "Bár továbbra sem állunk anyagilag túl jól, ezt a jelképes összeget azért elő tudtuk teremteni" – idézi a Blikk Illés Jánost, a kaposvári klub ügyvezető elnökét. A sportvezető hozzátette: a kameruni U20-as válogatottban többször is szerepelt labdarúgó megszerzése mérföldkőnek is tekinthető, hiszen a Rákóczi évek óta nem fizetett egyetlen játékosért sem, csak olyanokkal kötött szerződést, akik szabadon igazolhatóak voltak.

"Ezúttal is elsősorban magyar játékosok megszerzésében gondolkodtunk, de velük nem jutottunk közös nevezőre. Vagy a klubjuk kért volna jelentős átigazolási díjat, vagy a focistáknak voltak irreális igényeik. Így a hazaiak közül csak a kecskemétiek kapusa, Antal Botond került hozzánk fél évre" – mondta a lapnak Illés, aki továbbra is bízik abban, hogy az átalakított együttes az új vezetőedző, Selymes Tibor irányításával kiharcolja a bennmaradást.

További átigazolási hírek és pletykák!