Férfi válogatott

29-18: Fantasztikus kapusok, időnként gála – Simán verte Algériát Mocsai csapata

""

Mindössze az első tíz percben volt szoros a magyar válogatott Algéria elleni felkészülési meccse.

Ennyi idő kellett ahhoz, hogy megszokuk Afrika második legjobb csapatának nyitott védekezését, ám ezt követően szép lassan elkezdtük építeni az előnyünket. 

Az első félidőben Fazekas Nándor fantasztikusan védett, védekezésben pedig remekül teljesítettünk.

Az első félidő végéig négygólos előnyt sikerült kiépítenünk, ám a fordulás után sem álltunk meg, sőt, a több csere ellenére percek alatt szétziláltuk az algériai csapatot és hét perc után már hét góllal vezettünk. 

A kapuban a Fazekast váltó Mikler sem szeretett volna lemaradni, sorra mutatta be a védéseket, ami egyre jobban elvette a vendégek kedvét is. A mieinké viszont így egyre jobban megjött, jöttek a szebbnél-szebb támadások, kínai figurák, sőt egy ízben Perez dupla kínai után talált be. 

Az 50. percben, Szöllősi góljával már megvolt a tízgólos különbség, az utolsó tíz perc pedig igazi gálát, örömjátékot hozott helyenként. A mieinknek ugyan nem jött össze a 30 gól, de sikerült Afrika második legerősebb csapatát húsz találat alatt tartani. 

Bár ezen a találkozón nem az eredmény volt fontos, a parádés kapusteljesítmények és a remek védekezés jó előjel a közelgő olimpiai selejtező előtt. 

A magyarok jövő péntektől vasárnapig, Göteborgban sorrendben a macedónokkal, a brazilokkal, valamint a svédekkel mérkőznek meg a londoni kvótáért, és a kvartett két legjobbja jut ki az olimpiára.
 
A meccs minden fontos mozzanata élő közvetítésünkben – kattints!

 

Magyarország-Algéria 29-18 (13-9)
 
 
a magyar gólszerzők: Vadkerti 5, Harsányi 4/1, Császár 4, Gulyás 3, Perez 3, Iváncsik G. 2, Mocsai 2, Lékai 2, Ancsin 2, Laluska 1, Szöllősi 1