22 órás műszak, állandó stressz, bunkó versenyzők – kitálalt az F1-es szerelő

 

Sokak számára a Forma–1 igazi álomvilágnak tűnik, mely a fényűzésről, a csillogásról, az izgalmas szórakozásról szól. Akik azonban a sportágon belül dolgoznak, s kívül esnek a reflektorfényen, jól tudják, az élet a paddockban sem olyan szép, mint amilyennek kívülről tűnhet. Főleg, ha szerelő az ember.

 

A királykategória e sokak számára ismeretlen oldalát kívánta feltárni a BBC legutóbbi cikkében, melyben egy, a sportágban 25 évet eltöltő korábbi szerelő mesélt az F1-es élet árnyoldalairól, az állandó utazások hétköznapi életre gyakorolt hatásairól, a megerőltető munka, a vele járó veszély megpróbáltatásairól.

 

Kenny Handkammer neve többek számára ismerős lehet. Sebastian Vettel vezető szerelője volt a Red Bullnál, ahonnan 2014 októberében távozott. Korábban a Benettonnál dolgozott együtt olyan bajnokokkal, mint Michael Schumacher vagy Nelson Piquet, de ő volt az első emelőt tartó szerelő Jos Verstappen 1994-es hockenheimi kerékcseréjénél is, mely a hírhedt tűzesettel végződött.

 

 

A szerelőlét a Handkammer szerint igazi erőpróbája az emberi kapcsolatoknak. „Nagyon-nagyon megértő partnerrel kell rendelkezned. Ha mindig is ezt csináltad, és úgy ismerkedtek meg, akkor tisztában lesz azzal, hogy sokat utazol, és ez kicsit megkönnyíti a helyzetet. Ha viszont egy kapcsolatban vagy, és úgy döntesz, mostantól F1-es versenyekre mész, az már nehezebb. Sok ember szenved emiatt” – mesélte.

 

 

 

A feszített tempójú munka mellett az állandó utazás jelenti a legnagyobb terhelést a szerelők számára, akiknél fel sem vetődhet, hogy magángépekkel furikázzák őket az egyik helyszínről a másikra… „Az országokból nagyon keveset látunk csak. Az első napon talán van egy kis idő rá, de amikor elkezdünk dolgozni, már csak a pályát, az oda vezető utat és a hotelt látjuk. Rendezhetnék akár Silverstone-ban is az összes versenyt, mert mi mindig csak a pályát látjuk.”

 

E munka ráadásul jóval korábban veszi kezdetét, s jóval később ér véget, mint a versenyzők számára. Általában már szerda délután nekilátnak a fölszerelés összerakásának, majd csütörtökön rendszerellenőrzéseket végeznek, összerakják az autót, megtörténik a gépátvétel. Pénteken pedig már a szabadedzéseket tartják. Manapság már meg van határozva, mettől meddig dolgozhatnak az autókon, korábban azonban sok esetben csak pár óra alvás jutott nekik a versenyhétvégéken.

 

 

Handkammer kiemelte, még a kéthetes szünet sem jelent túl nagy pihenőt számukra, mivel hétfőre érnek vissza a gyárba a szétszerelt autókkal. „Kedden van egy pihenőnapunk, aztán szerdán visszatérünk. Normál esetben pénteken végzünk az autóval, így miénk a hétvége. Aztán a következő szerdán már utazunk is. Az oda-vissza versenyeknél más a helyzet. Olyankor vasárnap szétszedjük az autót, fogjuk az ötventonnányi felszerelést, hétfőn elrepülünk a következő helyszínre, és máris kezdjük a munkát.”

 

 

 

Ha mindez nem lenne elég, munkájuk ráadásul még veszélyes is. Számos baleset bizonyította már ezt az évek során: gázolásokat, repülő tárgyakat, tűzeseteket, de még áramütéseket is láthattunk a közelebbi és távolabbi múltban a boxutcában. Az 1994-es tankolós tüzet még szerencsésen megúszta a Benetton legénysége. „Jos jól jött ki belőle. Csak kisebb égések voltak az arcán, de nem komoly. A végén már csak nevetett” – mesélte az esetről Handkammer. „Az igazi nehézséget az jelentette, hogy nem sokkal később Michael Schumacher is érkezett tankolásra. Voltak, akiket kórházba kellett vinni, ezért találnunk kellett embereket, és nem mindenki volt biztos benne, hogy képes-e megcsinálni. Végül nem volt szükség rájuk, mert Michael autója megállt, de ez bizonyos szempontból még rosszabb is volt. Elbizonytalanodtunk, hogy akarunk-e még az autó elé állni, akarunk-e benzint önteni bele. Ha azonnal megcsináltuk volna a kiállást, könnyebben ment volna a visszarázódás.”

 

Mindezek után látható: nem véletlen és nem puszta közhely, amikor sok versenyző egy-egy sikeres futam után saját szerelőgárdáját méltatja, amely kőkemény munkával tette lehetővé számára, hogy learassa a babérokat. Handkammer azonban figyelmeztetett: ez a bajtársiasság sem feltétlenül számít alapvető normának mindenkinél. Vettelt vagy Schumachert ilyen tekintetben is különlegesnek tartotta.

 

 

 

Handkammer végül nem kerülhette el a kérdést: mindezek után minek köszönhető, hogy két és fél évtizedet eltöltött a Forma–1 embert próbáló világában? A választ ugyanaz a szenvedély jelenti, amely a versenyzőket is hajtja.

 

„Benne vagyunk a Guinnes-rekordok könyvében, mint a csapat, amely először hajtott végre kerékcserét két másodperc alatt. Amikor két autó egyszerre érkezik a boxba, és a mi autónk a gyorsabb kerékcserével előzi meg a másikat, az egy büszke pillanat a csapat számára. Majdhogynem olyan nagy elismerés, mint egy győzelem. Mi nyerjük a versenyt a versenyzőknek, aki nem tudta a pályán megelőzni riválisát. Ez egy nagyon stresszes munka, de amikor minden összejön, az valami hihetetlen érzés” – foglalta össze.