Magyar foci

2016-ra elkészülhet az új nemzeti stadionunk

"Újabb
   
A Nemzeti Sportközpontok (NSK) keddi közleménye szerint a hétfőn elfogadott törvény értelmében "egy, a sport- és kulturális igényeknek megfelelő, nemzetközi színvonalú, összetett szolgáltatásokat nyújtó épületegyüttes" jöhet létre a Puskás Ferenc Stadion környékén, azaz a BOK területén.
   
A beruházás központi eleme az új nemzeti stadion felépítése. Az aréna 65 ezer férőhelyes, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) előírásainak megfelelő, multifunkcionális létesítmény lesz, ennek megfelelően a labdarúgó-mérkőzések mellett más sportágak versenyeinek, illetve kulturális eseményeknek is otthont adhat.
   
"A törvény elfogadásával felgyorsulhat az előkészítő munka, illetve a tervezés folyamata, így akár már 2016-ra elkészülhet az új nemzeti stadion" – idézte az NSK közleménye Vígh Lászlót, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztost.
   
Vígh áprilisban jelentette be, hogy a kormány döntése értelmében a Puskás Ferenc Stadion a helyén marad, s mellé egy új nemzeti stadion épül. Az elképzelések szerint tervpályázat eredményeként szeptember-október körül makettekkel mutatják be, milyen is lesz az új futballstadion, s aztán a kiviteli tervekkel 2014-re, míg az aréna építésével 2016-ra készülhetnek el.