Magyar foci

2-2: jó kis meccsen ikszeltünk a dánokkal

Ez volt Pintér Attila második találkozója a nemzeti csapat kispadján, nyernie még nem sikerült.
A szeptemberben kezdődő Európa-bajnoki selejtezősorozat előtt a magyar válogatott június 4-én az albán, három nappal később pedig a kazah csapattal találkozik a Puskás Ferenc Stadionban.

A találkozó elején a dánok birtokolták többet a labdát, szinte kedvükre adogathattak a magyarok térfelén. A hazai csapat a ritkán megszerzett labdákkal próbált gyorsan megiramodni, leginkább eredménytelenül.

A mérkőzés első nagy helyzetét Braithwaite hagyta ki, majd szinte az ellentámadásból a debreceni születésű Dzsudzsák a vendég védelem hatalmas hibájának köszönhetően nagyjából hasonló helyzetben már nem hibázott: Tőzsér kiváló hosszú labdával indította a leshatáron kiugró játékost, aki senkitől sem zavartatva törhetett kapura, majd 14 méterről higgadtan a hálóba lőtt (1-0).

A Dinamo Moszkva szélsője, a DVSC korábbi kedvence így góllal ünnepelte 60. válogatottságát. A félidő hajrájában is a dánok irányítottak, de nem tudták feltörni a jól záró hazai védelmet.

A fordulást követően szinte azonnal egyenlíthetett volna a dán együttes, de Rasmussen közeli próbálkozását Lipták a gólvonalról vágta ki, Eriksen lövése pedig a kapufán csattant. Néhány perccel később egy balról érkező beadást követően az ötösön álló Braithwaite üresen vette le a labdát, majd Eriksen elé tálalt, a Tottenham Hotspur középpályása pedig védhetetlenül bombázott a kapu jobb oldalába (1-1).

A vendégek ezt követően Krohn-Dehli révén kétszer is vezetést szerezhettek volna, de a támadó első ziccerét Gulácsi hatalmas bravúrral védte, a másodikat pedig elvétette: miután a magyar kapust is kicselezte, csak az oldalhálóba lőtt.

A magyar csapat kissé kijött a szorításból, ennek pedig gyorsan meg is lett az eredménye, ugyanis az élete első válogatott mérkőzésén pályára lépő Varga Roland a 69. percben Koman beadása után egy gyönyörű fejessel újra a magyarokat juttatta vezetéshez. A dánok kedvét ugyanakkor ez nem vette el és a 72. percben Schöne hatalmas góljával egyenlítettek, majd újra átvették az irányítást.

A hajrára teljesen beszorult Pintér Attila együttese, de az eredmény már nem változott, a legközelebb az ajaxos Schöne járt a gólszerzéshez, de lövése a kapufán csattant.

LABDARÚGÁS
Barátságos mérkőzés: 
Magyarország-Dánia 2-2 (1-0)
Derbecen, Nagyerdei Stadion, 20 ezer néző, v.: Szymon Marciniak (lengyel)
gólszerzők: Dzsudzsák (25.), Varga R. (69.), illetve Eriksen (56.), Schöne (72.)
sárga lap: Tőzsér (40.), illetve Würtz (50.)

Magyarország: Gulácsi Péter – Varga József, Lang Ádám, Lipták Zoltán (Juhász Roland, 57.), Korhut Mihály (Szabó János, 61.) – Pátkai Máté (Kalmár Zsolt, a szünetben), Tőzsér Dániel – Gyurcsó Ádám (Varga Roland, a szünetben), Szakály Péter (Koman Vladimir, a szünetben), Dzsudzsák Balázs – Rudolf Gergely (Nikolics Nemanja, 67.)

Dánia: Stephan Andersen – Jabob Ahlmann, Daniel Agger, Simon Kjaer (Rasmus Würtz, a szünetben), Lars Jacobsen – William Kvist (Andreas Bjelland, a szünetben) – Michael Krohn-Dehli (Thomas Kahlenberg, 79.), Jakob Poulsen (Morten Rasmussen, a szünetben), Christian Eriksen, Kasper Kusk (Lasse Schöne, a szünetben)- Martin Braithwaite