Angol foci

16 éves játékosa 100. percben lőtt góljával nyert a Liverpool

Kép forrása: Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images

Ugyan nem Szoboszlai Dominiké volt a győztes gólt megelőző gólpassz, de assziszttal felérő módon lépte át a labdát.

Több szempontból is pikáns mérkőzést hozott a Newcastle és a Liverpool bajnokija a Premier League 2. játéknapjának zárómérkőzésén. Adott ugye az Isak-saga, amely külön pikantériát és sztorit adott a párharcnak, valamint Arne Slot együttesének volt miért visszavágnia az előző szezonban elbukott Ligakupa-döntőért.

Az angol címvédő végül utolsó másodpercekig kiélezett, drámai meccsen 3-2-re győzött idegenben, pedig sokáig úgy tűnt, nagyon simán lesz meg a három pont. A 35. percben Gravenberch góljával szerzett vezetést a Liverpool, ám előtte húsz perccel Szoboszlai Dominik – aki ezúttal jobb oldali védőt játszott – tisztázása is kellett ahhoz, hogy ne kerüljön hátrányba Arne Slot együttese.

Az első félidő végén Anthony Gordon szükségtelen és durva belépőjét a VAR-nak köszönhetően piros lappal büntette a játékvezető, így egy teljes játékrészt emberhátrányban futballozott a Newcastle.

Ennek pedig a szünet után azonnal meglett a böjtje, a második negyvenöt perc elején azonnal kettőre növelte előnyét a Pool.

Hugo Ekitiké volt eredményes.

Viszont nem adta fel Eddie Howe gárdája. Bruno Guimaraes 57. percben szerzett találatával visszajöttek a remények. Ugyan a Liverpool szépen eldugta a labdát, a 88. percben egy felívelést követően mégis sikerült újabb gólt szereznie a hazaiaknak, így 2-2-re módosítva az állást.

Ez pedig akkora lendületet adott nekik, hogy a 11 perces hosszabbítás első fele csak a Newcastle-ről szólt. Mintha fordított lett volna a helyzet és a Liverpool lett volna emberhátrányban. Viszont a lendületet nem sikerült végig fenntartani, a Vörösök a 100. percben pedig bevitték a végső csapást. A kissé fáradt védelmen szépen játszotta át magát a vendég együttes: Szalah középre adott labdáját Szoboszlai Dominik remekül lépte át, így pedig Rio Ngumoah egyedül érkezhetett és tüzelhette azt a kapuba.

A mindössze 16 éves (!) futballista életében először lépett pályára a Premier League-ben, ám a felkészülési időszakban bizonyította, hogy érdemes rá odafigyelni. Most, négy nappal a tizenhetedik születésnapja előtt győztes gólt szerzett a Liverpoolban, mindössze egy percnyi játékidővel, amivel a címvédő az éllovas Arsenalhoz és Tottenhamhez hasonlóan hat ponttal áll. Ugyanakkor Arne Slot együttese megint két gólt kapott, immáron sorozatban harmadjára, és majdnem leadott egy agyonnyert mérkőzést. Ahogyan a magyar válogatott csapatkapitánya, úgy Kerkez Milos is végigjátszotta a találkozót.

A Newcastle bajnoki mérkőzésen 2015 decembere óta, csaknem tíz éve nem tudja legyőzni a Liverpoolt, amely ellen azonban a Ligakupa márciusi döntőjében 2-1-re nyert.

Szoboszlaiéknak vasárnap jön a folytatás, az Anfielden a legfőbb bajnoki riválisukat, az Arsenalt fogadják majd.