16 éves, de már 500 ezer euró a magyar játékos piaci értéke

Már 15 évesen bemutatkozhatott a magyar U19-es válogatottban, és azóta is annak a korosztályos csapatnak a tagja. Bősze Levente elképesztően ígéretes és fényes jövő előtt áll.
Bősze Levente 2009. február 18-án (!) született. Már 15 évesen bemutatkozhatott a magyar U19-es válogatottban. UEFA-korrekordot döntött, ugyanis a győri születésű és nevelésű futballista tavaly nyáron 15 esztendősen, 5 hónaposan és 12 naposan lépett pályára az FC DAC színeiben a Konferencialiga-selejtező második fordulójában. Az európai szövetség honlapja szerint ezzel megdöntötte a korábbi fiatalsági csúcsot, amelyet Martin Ödegaard tartott. Az Arsenal jelenlegi csapatkapitánya 15 évesen, 6 hónaposan és 29 naposan mutatkozott be a Bajnokok Ligájában a norvég Strömsgodset színeiben.
A szlovák ligában is Bősze nevéhez fűződik a korrekord, 15 évesen és 181 naposan lépett pályára egy meccsen, melyen egyébként gólpasszt is jegyzett. A magyar futball egyik legnagyobb ígéreteként van számon tartva. 2021-ben szerződött a Dunaszerdahelyhez, most márciusban kölcsönadták őt a szlovák másodosztályban szereplő Somorja együtteséhez, ahol eddig egy meccsen lépett pályára. A DAC-ban a szezon során 13 mérkőzésen kapott már lehetőséget.
Piaci értékét a mértékadó Transfermarkt jelenleg 500 ezer euróra becsüli. Ez az első alkalom, hogy belőtték a benne rejlő potenciált pénzben kifejezve.
🚀 Market value updates from Slovakia! 📈🔥
🇭🇺 Levente Bősze (16) is one of Hungary’s top talents, breaking records like the youngest player in European qualifiers. His rise earned him a €500K market value from Transfermarkt—a very rare first valuation! 🤩👏
A thread 🔽 pic.twitter.com/QiuSQmVlTC
— FutureBallersHU (@FutureBallersHU) March 23, 2025
Bősze a magyar utánpótlás-válogatottakban is szerepelt: a középpályás az U15-ös csapatban 12 mérkőzésen 1 gólt szerzett, az U16-osban 6 mérkőzésen 1 gólt, míg 2024-től az U19-es válogatott tagja.
Fiatal kora ellenére Bősze Levente már most jelentős tapasztalattal rendelkezik a nemzetközi porondon, és a jövő egyik nagy reménységének tartják a magyar labdarúgásban.
A DAC-cal 2027. júniusáig szóló szerződése van.