Kézilabda

15 éve nincs közöttünk a magyar női kézilabda meghatározó egyénisége

Kulcsár Anitára emlékezünk. Az újsagmúzeum róla szóló írását közöljük, változtatás nélkül.

Tizenöt éve már… 2005. január 19-én éppen edzésre ment, amikor a Velencei tó partján, máig érthetetlen módon egy fának rohant az autójával. A kocsi kigyulladt, egy arra járó teherautó sofőrje sietett a segítségére, de már nem volt esély. Kulcsár Anita csupán 28 éves volt. Néhány hónappal később a világ legjobb kézilabdázójának választották…

Talán csak egyszer hibázott, ám a jó Isten éppen akkor másfelé nézett. Anitáról ugyanis mindenki tudta, igazi profi. Profi volt a pályán, beállósként, ha kellett két emberrel a nyakában is gólt lőtt. Csípték, rúgták, harapták, ő viszont gólt lőtt, majd csak mosolygott. Olimpiai ezüstérmes volt, Európa-bajnok. A magánéletében pedig boldog. Öt évvel korábban, 23 évesen ment hozzá feleségül Andráshoz. Imádták egymást. Olaszországban, Szicílián volt a nászútjuk. Napfény, selymes, langymeleg hullámok, sárga homok és szerelem, no meg a csodás Taormina, amely miatt Csontváry is ecset után nyúlt.

Azon a tragikus napon viszont tél volt. Hideg, fázós, csúszós tél. Anita pedig reggel edzésre indult Sukoróból, ahol a párjával élt. Sukoró talán pont azért lett a kedvence, mert ugyanúgy vigyázza fentről a Velencei tavat, mint Taormina az égszínkék tengert. Útnak indult. Sokszor megtette már a Sukoró Dunaújváros távot. Mondhatni, becsukott szemmel tudta az utat. Aztán elvesztette a kontrollt az autó felett…

Igazi életigenlő lány volt. Aki ismerte, azt mondja, mindig mosolygott, viccelődött. És mindig győzni akart, amit a szüleitől örökölt, akik szintén élsportolók voltak. Szerencsen született, Nyíregyházára járt iskolába, onnan került Győrbe, a kézilabda fellegvárába. Majd Dániába, Fehérvárra és Dunaújvárosba. Tudta mit akar és már a jövőt tervezte. Ezért iratkozott be az egyetemre, jogásznak tanult. És már nagyon szeretett volna egy kisbabát is.

""

Azon a fránya januári délelőttön az autója egy fának csapódott. A Golf kigyulladt. De nem ez okozta Anita halálát, hanem az, hogy az ütközés után beverhette a fejét. Egy arra jár teherautó sofőrje állt meg és próbált rajta segíteni. Kiemelte az autóból, de mire a mentők kiérkeztek, sajnos nem volt miért küzdeniük…

Huszonnyolc éves volt. Mindene volt a kézilabdázás és a családja. És egy kicsit gyermek is maradt. Akik ismerték, tudták, soha se hagyott volna ki egy részt sem a Barátok Közt-ből. Ha nem volt meccs vagy edzés, biztosan ott ült a képernyő előtt. A legjobban egyedül szerette nézni a sorozatot, hogy egyetlen fél mondatról se maradjon le. Azt beszélik, nagy vágya volt, hogy csak egyszer, de bekerüljön a sorozatba, akár úgy is, hogy a háttérben üldögél a kávézóban. Nem adatott meg neki. Ez sem.

A halála sokkolta a kézilabda-társadalmat. Mindenki azt gondolta, Anita örökké velünk lesz. Játékosként, majd edzőként, talán jogászként. Nem értették mi történt, hiszen annyira kiszámolta minden lépését. Aznap reggel, ott a Velencei tó partján sajnos nem. A vizsgálatok szerint ugyanis nem kötötte be a biztonsági övet. Ha beköti, a szakértő szerint túlélte volna a balesetet. Ha…

A férje, András 14 év után is gyakran kijár a sírjához. Egyszer azt mondta, Anita annyira erős volt és tudatos, hogy a halála után ezért nem engedte meg magának, hogy sodródjon az árral vagy éppen az alkoholhoz nyúljon. Azóta ismét megházasodott. És azokat az álmokat valósítja meg, amelyeket együtt terveztek. Két kisgyermeke van, de a szívében örökké ott lesz a korábbi nagy szerelme.

Kulcsár Anita pályafutását végigkísérte valaki. Ő volt az, aki a Nemzeti Sport újságírójaként az első kis hírt leadta róla a Fiatalok a küzdőtéren rovatba és ő volt az, aki Anita minden fontos meccsén ott volt újságíróként. Kedvelték egymást. Néhány napja Simon Józsi is – aki évtizedekig kollégám volt – autóbaleset áldozata lett. Holnap lesz a temetése…

Emberek, vigyázzatok az utakon!

Nyugodj békében, Anita, nyugodj békében, Simi!

Kulcsár Anita emlékvideó (KTV)

http://kezilabda-tv.hu/ http://www.facebook.com/KezilabdaTv

Forrás: Újságmúzeum