14 éves, de már Hanga Ádám utódaként emlegetik
Vincze Zalán még csak 14 éves, de már egy hatalmas lehetőség kapujában áll. A növésben lévő, most 201 cm magas, magyar játékosra az UBSC Graz csapatában figyeltek fel. Zalán mindössze 4 éve játszik, de a 2019/20-as szezon spanyol bajnoka, a Baskonia 10 éves szerződést ajánlott neki. A szinte még gyermek kosaras nem illetődött meg, gőzerővel készül a következő szezonra, olyannyira hogy a magyar-német-angol hármas mellé a spanyolt is elkezdte megtanulni. Zalán karrierjéről és az egyedülálló ajánlatról édesapjával, Vincze Istvánnal beszélgettünk.
– Miként kezdődött Zalán sportkarrierje?
– Egy meseszép stájer faluban élünk Ausztriában. Zalánt 7 éves korában megpróbálták beszervezni a helyi futballklubba. 1 évig játszott is, de aztán beállították a kapuba, és ez nem tetszett neki. Ekkor abbahagyta. Mindenképp szerettük volna, ha mozog, és mivel szépen növögetett és várható volt, hogy magas lesz majd, felkerestük az UBSC csapatát és ott kezdett kosarazni heti 3 alkalommal.
– A kosárlabda egyből szerelemmé vált nála?
– Nem. Kezdőként bekerült az U10-es csapatba. Mivel a többiek már régebb óta játszottak, kezdetben nem volt sikerélménye. Aztán ahogy jöttek a győztes meccsek, meg a megnyert bajnokság, szépen lassan beleszeretett a játékba is.
-Mikor jöttek az első jelek, hogy van érzéke a sportághoz?
– A legelső komoly visszaigazolást tavaly nyáron kaptuk. Zalánék Horvátországban edzőtáboroztak. Ő akkor még 13 éves volt, de idősebbek is voltak velük, és a 16 éves korosztály edzője hívott minket félre, hogy a 2019/20-as szezonban ő is szeretne már foglalkozni vele, mert lát benne fantáziát.
"Erre már mi is felkaptuk a fejünk, hiszen még 2 éve volt hátra az eggyel lejjebbi korosztályban is, de a múlt szezonban már párhuzamosan játszott az U14-ben és az U16-ban is."
– Az U16-osoknál mennyire volt nehéz a helyzete. Nem érződött a különbség, ami abból adódik, hogy jóval fiatalabb a többieknél?
– A magasabb korosztályban egy kicsit látszott a lemaradás, de ott is megállta a helyét.
– Hogyan került képbe a Spanyolországi lehetőség?
– Az UBSC csapatának a másodedzője november végén félrehívott az egyik edzés végén, és elmondta, hogy nagyon tehetségesnek tartja a fiunkat, és szerinte ki fogja nőni ezt a szintet. Hozzátette, hogy van egy profi menedzser ismerőse, akinek szívesen szólna, hogy megnézze őt edzés közben. Mondtuk, hogy nyugodtan jöjjön el.
"Amikor a menedzser meglátta a gyereket, dobott egy hátast. Az edzés után mondta, hogy ha hozzájárulunk keres egy komolyabb csapatot. Mondtuk, hogy rendben, de hittük is, meg nem is. Aztán január első hetében jött egy levél, 2 repülőjeggyel, hogy Zalánt várják a Baskoniánál egy 3 napos próbajátékra."
Zalán számára hatalmas élmény volt a Baskonia stadionjában tett látogatás.
– Ez azért nem mindennapi. Hogyan fogadta Zalán a hírt?
– Az volt a menedzser kérése, hogy amíg nincs semmi biztos, ne mondjunk semmit neki. Amikor megjött a repjegy, akkor ültünk le vele beszélni. Ő is megdöbbent, amikor megtudta. Vegyes érzelmekkel fogadta, hiszen nagyon örült, de azért félelem is volt benne.
– Milyen volt a Baskoniánál eltöltött idő?
– Egy szóval: fantasztikus. Kibontva: a fogadtatás, a helyszín, a csapatnál lévő infrastruktúra hihetetlen.
– Nem illetődött meg Zalán ettől a hirtelen elétek táruló profizmustól?
– Nem. Sőt, amikor visszatértünk Ausztriába az edző meglepve tapasztalta, hogy Zalán mennyit fejlődött. Hatalmas önbizalmat adott neki a Spanyolországban eltöltött idő.
– Miként telt el az a 3 nap Spanyolországban?
– Az első napunk az utazásról szólt. Dél körül indultunk Ausztriából és este érkeztünk meg Spanyolországba. Másnap egy orvosi vizsgálattal kezdődött a nap. Ez olyan alapos volt, amit én még nem láttam. Zalán részt vett egy ortopédiai vizsgálaton, röntgenezték, minden csontját megvizsgálták. Ezt követően elmentünk az edzőközpontba, ahol 3 utánpótlásedzővel labdázgatott egy keveset. Dobáltak párat és mozogtak kicsit, miközben az edzők folyamatosan jegyzeteltek, és videóra is vették.
"Délután csináltak nála egy fizikai-, egy technikai- és egy koordinációs felmérést. Ekkor is mindent rögzítettek. Hihetetlen, hogy milyen profi eszközökkel rendelkeznek, és milyen alaposak."
A harmadik napon végigvezettek minket a 15 000 férőhelyes stadionban, megmutatták a kollégiumot, és a várost is megnézhettük kicsit. Délután kapott egy felszerelést és beállt az utánpótlás csapat edzésére.
– Ilyen élményekkel teli napok után, hogyan tudta felvenni Zalán a ritmust az új csapattal?
– Mivel sűrű volt a program, látszott rajta, hogy fáradt, de kitartott. Másfél órás volt az edzés, de annak ellenére végigcsinálta, hogy az edző azt mondta neki, bármikor kiállhat, ha fáradt.
"Az edzés végén játszottak is egy 20 perces meccset, ahol kosarat is dobott. Ekkor már 6 személy figyelte a kisfiamat" – mondja elérzékenyülve.
Nemcsak vizsgálatokon vett részt, a csapattal is edzett.
– Mi következett ezután?
– Lezajlott az edzés, elköszöntek tőlünk, kezet fogtak velünk, de semmit nem mondtak. Mi úgy jöttünk haza, hogy itt is jártunk. Már hazafelé megbeszéltük Zalánnal, ha ez annyi volt, hogy mi itt jártunk, nekünk ez egy életre szóló élmény lesz. Mondtam neki, hogy elmondhatja magáról, hogy volt a Baskoniánál, játszhatott a helyi csapattal, hordhatta a mezüket (amit egyébként meg is kapott emlékbe). Ez már egy hatalmas szenzáció.
"Egy jó hónap eltelt, mire megkaptuk a hírt a menedzsertől, hogy Zalánt szeptembertől várják Spanyolországban."
– Gondolom azért az az 1 hónap nem volt egyszerű, még akkor sem, ha már az élményért megérte a kiutazás.
– Nyilván eszünkbe jutott, hogy lesz-e folytatás, de már az elején megbeszéltük, hogy ha csak ennyi volt, akkor sincs baj, hiszen ezt már senki nem veheti el tőlünk. Ráadásul az alatt az 1 hónap alatt az Olimpija Ljubljana is bejelentkezett, hogy szeretnék megtekinteni a Zalánt.
"Március elején megkaptuk a pozitív visszajelzést a Baskoniától, de a Ljubljana annak ellenére eljött megnézni Zalánt, hogy már tudták, hogy biztos a spanyol ajánlat. Miután látták játszani, úgy mentek el, hogy ha mégsem jön össze valamiért a Baskonia csapatával, akkor szívesen látják őt a csapatukban."
– A Baskoniával való szerződés részleteiről mit lehet tudni?
– Opcionális szerződés. 10 éves időtartamra kínálták, de 2 évente van joguk meghosszabbítani, Zalán fejlődésének tükrében. A szerződésből mi önhatalmúlag nem tudunk ki lépni, de más csapat az ajánlatból kivásárolhatja. Igazából úgy gondolkodtunk, hogy a gyerkőcnek 10 évre van munkahelye. Ha nagyon jól megy neki, akkor úgyis el fogják vinni, ha meg nem akkor az Európa Liga is tökéletes.
Zalán januárban járt a spanyoloknál, júniusban már a szerződését is aláírták.
– Tudtok még olyan magyar játékosról, akinek ennyi idősen sikerült hasonló sikert elérnie?
– A szegedi származású Maronka Zsombort ugyanígy, 14 éves korában igazolta le a Badalona. Ő már 6 éve kint játszik Spanyolországban. Amikor megtudtuk, hogy Zalán megkapja a szerződést, fel is vettük a családjával a kapcsolatot, hogy kérjünk tőlük néhány tanácsot. Nagyon sokat segítettek nekünk.
– Ilyen lehetőséget tényleg csak nagyon kevesen kapnak. Több helyen Hanga Ádámhoz hasonlították Zalánt. Hogy érzed, nem tesz ez rá túl nagy terhet?
– Igazából nem. A meccsek előtt is mindig úgy küldtük fel a pályára: ne stresszelj, csak élvezd a játékot! Egy idő után pedig ő maga is rájött, hogy ha szívből csinálja sokkal jobban megy neki.
"Ez egy olyan lehetőség, amit 1 millió gyerekből 1 kaphat meg."
Igazából az motiválta, hogy sokan gratuláltak neki, hogy mekkora sikert ért el. Az itteni csapattársai is nagyon lelkesen fogadták a hírt, és ő elfogadta, hogy akkor neki ez az útja.
– Hogyan készültök az első spanyol szezonra?
– Kezdetben a rokonság 2 táborra szakadt. Az egyik oldal azt mondta, hogy miként vagyunk képesek elengedni egy 14 éves gyerkőcöt Spanyolországba. A másik csapat pedig azt mondta, hogy ez egy olyan szenzációs lehetőség, amit nem lehet kihagyni.
"Szülőként mi úgy gondoltuk, hogy kik vagyunk mi ahhoz, hogy megakadályozzuk egy ilyen lehetőségben, ha ő is szeretné."
Amikor júniusban aláírtuk a szerződést, kerestünk Zalánnak egy nyelvtanárt, azóta már tanulja a spanyolt. Szerencsére kisebb korában is sokat volt külön tőlünk, nagyszülőknél, táborokban és mindig megállta a helyét. Mindig könnyen beilleszkedett és talált társakat, így reméljük nem lesz semmi probléma.
– Mikor indul a nagy kaland?
– Eredetileg augusztus 24-én utazott volna ki a család, és mi 1 hétig lettünk volna kint Zalánnal. A koronavírus járvány-terjedése azonban átírta ezt. Csak én megyek majd ki a gyerkőccel, és csak azt tudjuk, hogy augusztus utolsó hetén indulunk majd. Én 1 hétig kinn leszek vele, utána repülök vissza, neki pedig kezdődik az új élet.
Bár a sok élménytől és a hirtelen jött népszerűségtől Zalán egy kicsit megszeppent, az édesapjával készített interjú után néhány mondatban azért mesélt magáról.
Elmondta, hogy nincs olyan, amit ne szeretne a kosárlabdában, és olyan sem amit kiemelne kedvenc részének a játékból, hiszen úgy szereti az egész sportot, ahogy van. A kérdésre, hogy ki a kedvenc játékosa azt felelte, a bosnyák Jusuf Nurkic az.
A Portland Trail Blazers játékosának ugyanis ugyanaz a menedzsere aki neki, és reméli, hogy ő is hasonló sikereket érhet majd el.
A spanyolországi kalanddal kapcsolatban úgy fogalmazott, örömmel és izgalommal várja, de attól azért fél egy kicsit, hogy megfelelően tud-e majd kommunikálni.
|
Borítókép és képek: Vincze István
Sport365.hu – A spanyol bajnok 10 éves szerződést ajánlott a magyar kisfiúnak
A 14 éves játékos 6 éves kora óta Ausztriában él, és a sportággal is itt ismerkedett meg. A 4 éve kosarazó Zalán az UBSC Graz-nál kezdte a pályafutását. Az osztrák csapattal 2018-ban, az U12-es korosztályban bajnoki ezüstérmet szerzett. Egy évvel később pedig az U14-es gárdával aranynak örülhetett, és a stájer válogatottba is meghívót kapott.