Kézilabda

10 mérföldkő a magyar női kézilabda történetéből

 
1) 1965. november 13. – az eddigi egyetlen világbajnoki győzelem
 
A kézilabda hőskorában született meg a magyar női kézilabda válogatott első és mindmáig egyetlen világbajnoki győzelme. A legendás Török Bódog által irányított csapat Csehszlovákiát, Romániát, Lengyelországot és Jugoszláviát verte meg az aranyig vezető úton. A legendás csapat tagjai: Gurics Györgyné, Babos Ágnes, Csenki Györgyné, Jóna Magda, Hanus Ágnes, Lengyel Erzsébet, Schmidt Jenőné, Rothermel Anna, Balogh Márta, Hajek Károlyné, Giba Márta, Ignácz Ilona, Romhányi Józsefné.
 
2) 1976. július 28. – Bronzérem az „első” olimpián
 
A női kézilabdázók először Montrealban vehettek rész az ötkarikás játékokon, a Nagy Marianna, Sterbinszky Amália (fekete-fehérben) és Angyal Éva nevével fémjelzett együttes a körmérkőzéses rendszerben 3 győzelemmel és egy-egy döntetlennel és vereséggel a harmadik helyet szerezte meg.
 
""
 
3) 1995. december 17. – Ezüst az osztrák-magyar határon
 
Az Ausztriával közösen megrendezett világbajnokságon a 90-es évek elejének legjobb csapata, a dél-koreai válogatott nyolcból-nyolc győzelemmel feltette a koronát sikerkorszakára, sajnos pont a magyarok ellen 25-20-ra megnyert döntővel.
 
4) 2000. október 1. – A női kézilabda Irapuatója
 
„A hogyan ne adjunk le mérkőzést az utolsó tíz percben” eset tankönyvi példája volt az a bizonyos Dánia elleni mérkőzés. Hiába Radulovics Bojana parádéja, a hajrában teljes csődöt mondott a magyar csapat, így csalódást keltő ezüstéremmel utazhattak Romániába a lányok.
 
""
 
 
5) 2000. december 17. – Javítás a román katlanban
 
Aki az 5000 román fanatikus által támogatott hazai együttes elődöntőbeli legyőzése után azt hitte, ez innen már diadalmenet lesz, nagyot tévedett. Az ukránok a torna meglepetéscsapataként a fináléban hosszabbításra kényszerítették Magyarországot, ám Mocsai Lajos lányai ha nehezen is, de megnyerték a mérkőzést és az Európa-bajnokságot. Farkas Ágnes, Kökény Beatrix, Kulcsár Anita, Pálinger Katalin, Siti Beáta – csak néhány név a legnagyobbak közül!
 
6) 2003. december 14. – Az újabb összeomlás
 
A mérkőzés, ahol Görbicz Anita berobbant a világelitbe. A még csak 20 esztendős győri lány előbb nagyon megszórta a franciákat, majd újfent jött a 2000-es olimpia fináléjában látott összeomlás, melynek utolsó momentumaként Görbicz lépéshibája után hosszabbításra mentette a francia csapat a meccset. A többi már történelem…
 
 

 
7) 2004. december 29. – Amikor minden összejön
 
Minden kézilabdázó életében van legalább egy olyan mérkőzés, amikor minden összejön neki. Radulovics Bojanának ez a bronzmeccs csak egy ilyen volt a sok közül. A hazai torna gólkirálynője (72 gól) az oroszok elleni éremcsatában 12 gólt lőtt minden idők egyik legnagyszerűbb jobbátlövője. Aki nem látta játszani, neki javasoljuk, hogy nézzenek sok Győr-meccset, valamint vasárnaptól kövessék a norvég válogatott szereplését is kiemelt figyelemmel, ugyanis Nora Mörk tökéletes reinkarnációja Bokinak!
 
8) 2012. december 16. – KEB, KEB, KEB!
 
Elképesztő délután Belgrádban – aki ott volt, tudhatja miért! Márpedig én ott voltam, és egy olyan élményben lehetett részem, melyre örökké emlékezni fogok. Kezdjük a magyar-szerbbel! 40 gólos első félidő után a rendes játékidő utolsó másodperceiben egyenlít a szerb csapat, és a ráadás első felében még vért izzadva tartja magát a jobb erőkből álló KEB-csapat ellen, azonban a második öt percben zsinórban öt gólt lőve megszerzi a bronzérmet a csapat, hét év után – máig utoljára – dobogóra állva világeseményen.
 
""
 
9) 2014. december 13. – Drámai izgalmak a „magyar-román határon”
 
Ezt a címet az összes debreceni kikéri magának, mégis jól jellemzi a mérkőzést. Ugyan még a 48. percben is kettővel mentek a második félidőben zsinórban öt gólt szerző Cristina Neagu vezette románok, a végén jött a fiatal Tóth Gabriella, aki lendületet vitt a magyarok játékába, és az 56. percre megfordította a mérkőzést a magyar csapat, a drámai végjáték pedig a 45, illetve 48 %-kal védő Kiss Éváról és Paula Ungureanuról szólt, így az utolsó négy percben már nem esett több gól.
 
10) 2015. december 14. – Létezik-e ennél pechesebb mérkőzés?
 
A dániai világbajnokság nyolcaddöntőjében az olimpiai kvalifikációs tornára való kijutás volt a tét. A magyar csapat egyértelmű favoritnak tűnt, ám előbb Tomori Zsuzsanna, majd Görbicz Anita sérült meg, mindketten akkor, amikor az amúgy rosszul játszó csapat felszálló ágban volt a mérkőzésen. Az ellenfél szövetségi kapitánya bizonyos Kim Rasmussen volt, akinek ma már szerencsére a válogatott sikere áll érdekében!
 
""
 
A vasárnap kezdődő női kézilabda Európa-bajnokságot felvezető sorozatunk következő részében minden idők tíz legjobb női kézilabdázóját keressük!
 
A 12. női kézilabda Európa-bajnokságot felvezető sorozatunk korábbi része: